Az előző két részben a filmezés alapfogalmaival ismerkedtünk meg. Most rátérünk a tévés és filmes műfajok részletes bemutatására. Kezdjük a látszólag legegyszerűbbel, egy tipikus tévés műfajjal, az interjúval.
A tévéinterjú leginkább abban különbözik az újságban megjelenő, a rádióban elhangzó interjúktól, hogy ilyenkor – mint egy idősebb operatőr barátom szokta mondani –, láthatjuk még a „csillogást is a szemében..." És valóban, a metakommunikáció, a szempillák rezdülése, a kezek moccanása, egy félmosoly lehet adott esetben az, amitől a tévéinterjú többé válhat két ember, egy riporter és egy kérdezett beszélgetésénél.
A továbbiakban egy konkrét interjúhelyzet bemutatásával – az előkészületektől az utómunkáig – megpróbáljuk bevezetni az érdeklődőket a tévés interjúkészítés csak látszólag egyszerű rejtelmeibe.
A példa. Interjút akarunk készíteni Dr. Beton Szilárd építészmérnökkel, aki egy új módszert dolgozott ki a tömbházak élettartamának meghosszabbítására. A mérnök úr sötét hajú, konzervatív öltözetű (ing, nyakkendő, zakó), 30 év körüli fiatalember. Ideális esetben, amit mégis ritkán teszünk meg, a riporter és az operatőr még a forgatás előtt felkeresi a riportalanyt, lehetőleg a forgatási helyszínen. Az előbeszélgetés alkalmával képet kapunk a leendő helyszínről és az interjúalany kinézetéről – e két utóbbi az operatőr szempontjából fontos. Ha ezt az előzetes látogatást nem lehet nyélbe ütni, a forgatás előtt a riporternek mindenképpen el kell beszélgetnie az alannyal, hogy addig a stáb többi része el tudja dönteni a helyszínt (hova üljön a kérdezett, hol álljon a kamera, hol helyezkedjenek el a lámpák, mi legyen a háttér), illetve megfigyelje, hogy néz ki az illető, mibe öltözött, milyen tónusú az arcbőre, és milyenek a gesztusai.
Jelen esetben Dr. Beton Szilárd beszéd közben szélesen gesztikulál tesz, sokszor pozíciót változtat, a riporternek meg azzal okoz gondot, hogy hosszú körmondatokban fogalmaz és nehezen lehet megszakítani. A riporternek kötelessége felkészülni a kérdésekre!
Noha nem tartozik szorosan a filmiskola tárgyához, érdemes azon elgondolkodni, mit is jelent ez a felkészülés a riporter esetében. A konkrét esetben általános ismereteket az építészetről, Dr. Beton Szilárd életéről és munkásságáról, legújabb találmányáról.
Mivel a beszélgetés apropója Dr. Beton Szilárd új módszere, a stáb úgy határoz, hogy két helyszínen forgatnak, a fiatalember dolgozószobájában és egy már felújított tömbház előtt. A két helyszín azért fontos, mert az operatőrnek egészen más nehézségekkel kell szembenéznie a belső, illetve a külső helyszínen. Ha lehetséges, a két forgatást ne tegyük ugyanarra a napra, ugyanis ez mind a riportalany, mind a stáb számára fárasztó lenne. Nem árt ugyanakkor azzal is egy kicsit rákészülni a következő forgatásra, hogy átnézzük az előző forgatás nyersanyagát (muszterét).
Belső forgatás. Eléggé konvencionális, de hatásos eljárás, ha egy építészt a tervezőasztala elé ültetünk, lehetőleg a helyiség közepére. Soha ne ültessük alanyainkat közvetlenül a fal elé. A kamera objektívje és az interjúalany szeme legyen egy magasságban. Ez az interjú tárgyilagossát hangsúlyozza. A kamera viszonylagos magassága azért fontos tényező, mert meghatározza a néző viszonyát a beszélőhöz. (Ha a kamera „felnéz" az alanyra, ez pozitívan befolyásolja a néző érzelmeit, felső kameraállást alkalmazva negatív érzéseket keltünk az alany iránt.)
Világítás. Ezen a forgatáson két lámpát használunk. Egyet főfénynek, és egyet a háttér (tervezőasztal) megvilágítására.
A kamera és a riportalany lehetőleg helyezkedjen el szemben egymással, a kérdező üljön szorosan a kamera mellett. A hátteret azért kell külön megvilágítani, mert a képkivágás az alany mozgékonysága miatt ilyenkor a megszokottnál egy kicsit nagyobb: premier plán helyett szekond. Így a dolgozószobából is többet tudunk megmutatni. Az egyszerűség kedvéért a klasszikus fénybeállítást alkalmazzuk. Derítés a kamera tengelyéből, főfény kétszer negyvenöt fokos (lásd A világítás című fejezetet), a hátteret oldalról világítjuk meg, úgynevezett wisch-t, vagyis fénycsóvát képezünk, ez a világítási módszer tagolja a teret. Mivel a riportalany haja sötét, a képet úgy komponáljuk, hogy mögötte a háttér világos tónusú legyen.
Hangfelvétel. A riporter kérése az, hogy a kérdései „hasznos hangúak" legyenek, ezért vagy külön mikrofont kap, vagy ha ez nem lehetséges (a kamerának nincs két mikrofonbemenete), akkor kézi mikrofonnal kell dolgoznia. Ez az utóbbi helyzet viszont nem szerencsés, mert a riporter keze előbb-utóbb elfárad, és a mikrofon is berecseghet mozgatás közben. Ha viszont két mikrofont használunk, akkor az egyik, amely a riportalanyon van, kötelezően nyakkendő (lavalier) mikrofon, a másik lehet lavalier vagy akár kézi mikrofon is.
Hogy a kérdések hasznosak legyenek, külön fel lehet venni a riporter kérdéseit úgy, hogy a riporter legyen a képben, ezzel „kvázi" két kamerás felvételt készítettünk.
Tengelysugárzás. Természetesen ügyeljünk arra, hogy a két szemben ülő beszélő közötti tengelyt a kamera ne lépje át. Másképp vágásnál összebeszélés helyett szétbeszélés lesz (azt a benyomást ébreszti, mintha nem egymással szemben, hanem egymásnak háttal ülnének). A tengelyugrásról a későbbiekben még szót ejtünk külön egy jelenet képeinek összevágása során, ahhoz hogy a képek egy folyamatot alkossanak, ezeknek a tengelyeknek és a tengelyugrások elkerülésének meghatározó szerepe van.
Forgatás külsőben. A forgatás helyszíne egy felújított tömbház előtere.
Világítás. A forgatás időpontját úgy választjuk ki, hogy a nap már árnyékokat vessen, a riportalanyt úgy helyezzük el, lehetőleg árnyékban, hogy a nap mintegy főfényként majdnem hátulról essen rá, derítésként derítőlapot használunk, amely lehet egy fehér lepedő, vagy profi derítőlap. A lapot a riportalany elé tesszük, úgy hogy a riportalanyra verje vissza a nap sugarait. Azért nem ajánlatos a riportalanyt a nappal szembe ültetni, mert hunyorítás miatt nem látjuk a szemét, illetve a szemöldöke olyan szemárnyékot vet, amely szintén eltakarja a szemeket. A képet természetesen úgy kell komponálni, hogy a mérnök úr háta mögött látsszon a tömbház felújított része.
Hangfelvétel. A hangot ugyanúgy kell megvalósítani, mint belső forgatás esetén, vigyázva arra, hogy szélcsendes időben forgassunk, ugyanis a szél „beledöröghet" a mikrofonba, s így a felvett hang használhatatlanná válik. Használhatunk olyan mikrofont, amely bírja a szelet (elsősorban kézi mikrofonok), illetve a szélzaj ellen még védekezhetünk szivacsból készült szélszűrőkkel. Ezek hatása azonban bizonytalan és nem kiszámítható. Az operatőrnek, hangmérnök hiányában, ellenőriznie kell fejhallgató segítségével a felvett hangot. Ez a kikötés belső és külső helyszínen érvényes.
Utómunka. Bármely interjú elkészítésekor célszerű úgynevezett vágóképeket készíteni. Vágóképnek (inzert) nevezzük azokat a képeket, amelyek egyrészt az utómunkálatok során óhatatlanul előforduló vágásokat fedjük, de ugyanakkor a vágóképek sorozata aláhúzza, megerősíti az interjúban elhangzottakat. Soha ne használjunk egy vágóképet önmagában. Sokkal szerencsésebb technika, ha legalább három vágóképből álló sorozatokat inzertálunk. A vágásokat egyrészt a beszédben óhatatlanul előforduló hibák, újrafogalmazások, leállások kiküszöbölésére, másrészt a felvett szöveg megszerkesztésének érdekében végezzük el.
Az interjú felvételi ideje szinte korlátlan, vagyis annyi, amennyit a beszélgetés „kibír" – ez lehet akár több óra is, ezeket aztán fontosságuk szerint, kutatások számára is hozzáférhetővé tehetjük. A megszerkesztett, adásba kerülő interjú hosszánál viszont tekintettel kell lenni a nézők tűrőképességére, ezért ez átlagosan ne legyen hosszabb hét-tíz percnél, és még indokolt esetben se haladja meg a harminc percet.
