Filmiskola – A világítás

Világítani pedig kell. Sokan talán nem tudják, hogy a világítás nem elsősorban azért fontos, hogy expozíciónk legyen – vagyis egy számunkra ideális, vagy legalábbis elfogadható megvilágítást teremtsünk – hanem hogy árnyékokat hozzunk létre. Ugyanis az árnyékok azok, amelyek egy kép, egy beállítás lágyságát, kontrasztosságát, tónusát, végső soron hangulatát, atmoszféráját megteremtik.

A világítás alapelemeivel a rendezőnek éppúgy tisztában kell lennie, mint az operatőrnek, hiszen mindketten felelősek a film képi világának a megteremtéséért. Meg talán azért is, hogy ne kívánjanak egymástól lehetetlent.

I. Világítás külső helyszínen

Külső felvételek készítésekor gyakran túl sok a fény, ezért élesek az árnyékok és túl kontrasztos a kép. Borús, felhős időben pedig az árnyékok és kontrasztok hiánya miatt lehet „lapos" a kép.

Ilyenkor három lehetőségünk van:

lemondunk a filmezésről,
ugyanazt a jelenetet máshol, más időpontban forgatjuk le,
aktív módon beavatkozunk, vagyis derítünk, a rendelkezésre álló természetes fény igénybevételével.

Segédeszközként, kisebb távolságra jól alkalmazható a derítőkendő, nagyobb távolságra jobb, ha természetes színhőmérsékletű, ún. daylight lámpákat használunk (borús idő esetén, akár főfény gyanánt is).

Bevezettünk tehát két fontos fogalmat, a kontraszt és a főfény fogalmát. A látványt megvilágító fényforrások közül a legerősebbet főfénynek nevezzük, ez egyben a legjellegzetesebb fény, ez formálja a teret, és ez utal leginkább a felvétel körülményeire. A főfényen kívül a környezetről (egy fehér házfalról, fűről, felhőről, különböző tárgyakról, egy tüllkendőről, vagy más mesterséges derítőről) visszaverődő, szórt fény is éri a lefilmezendő témát, a főfénynél sokkal gyengébb intenzitással. Hatása elsősorban az árnyékrészletek derítésében érvényesül, ez a derítőfény.

1.a) Ezen a képen a főfény sugarai szigorúan párhuzamosak. Jól látható az orr élén és a szemöldök peremén áthúzódó éles önárnyék határ, valamint ugyanennek az arcra vetített ugyancsak éles árnyéka. Markáns férfiarcot szükséges így megvilágítani.

Tehát nagy általánosságban elmondható, hogy kétféle fény világítja meg témánkat, a többé-kevésbé irányított főfény, amely kiemeli a tárgy térbeliségét, és az általában szórt derítőfény, amely az árnyékrészleteket világítja meg. A főfény-derítőfény összegének illetve a derítőfény aránya adja meg a beállítás megvilágításának a kontrasztját. A videokamera nem bírja a nagy kontrasztkülönbségeket, vagyis kicsi a kontrasztátfogása. Ebben az esetben a főfény-derítőfény illetve derítőfény aránya 1,5:1 legfeljebb 2:1, magyarán, a derítőfény erőssége nem lehet kisebb, mint a főfény erősségének a fele.

1.b) A főfény elé lágyító kendőt helyeztünk, az éles önárnyék- határokat lágyabb fény átmenetek váltották fel. Ugyanilyen világítást adott volna a fény is, ha ugyancsak lágyítót helyezünk az útjába, vagy modellünket borús időben ablakhoz közel fényképezzük (filmezzük). Ez a világítási mód elsősorban női- vagy gyermekfejeknél hatásos.

Mivel az amatőr videósok általában nem használnak külső fénymérőt, a helyes kontrasztarány meghatározására a következő módszert javasoljuk. A lefilmezendő téma legvilágosabb és legsötétebb részletére ráközelítünk, az automatára állított fénymérőről leolvassuk az expozíciót, ezek aránya jó közelítéssel megadja a kontrasztarányt. A beállítás témájától, hangulatától is függően egy köztes értékre állítjuk a rekeszt. Az is egy jó megoldás, ha a jelenet legfontosabb részletére állítjuk az expozíciót. Ez általában az emberi arc. Ez a tanács tájékoztató jellegű, nagyobb kontrasztátfogásnál jobb, ha derítünk. (Ez érvényes belsőben történő forgatásnál is.)

A portréfényképezés, és -filmezés nagyon alkalmas arra, hogy mind természetes fényben, mind belső térben, a megvilágítás kontrasztjának befolyását tanulmányozzuk.

II. Világítás belső helyszínen

Sokkal nehezebb a helyzet, ha lámpák fényében forgatunk egy belső térben. Ilyenkor jobb elkerülnünk, hogy ez a mesterséges fény mesterkélt megvilágítást okozzon. Ugyanakkor az efajta világítási mód, a lámpák számától és milyenségétől függően szinte korlátlan lehetőségeket teremt az ábrázolásban.

2.a) A megvilágítás kontrasztja 2:1. Napfényben ilyen erős derítést már csak derítőlappal vagy egyéb mesterséges eszközökkel tudunk létrehozni. A fej árnyékos oldala is gazdag rajzban és árnyalatokban, kevésbé markáns jellegű.

Nem árt csínján bánni a lámpákkal, a sok fényforrás sok árnyékkal jár, árnyékból pedig kettő is több a kelleténél. Első lépésként próbáljuk meg felismerni fényforrásaink fajtáját, vagyis azok irányított vagy szórt jellegét, és állítsuk be a megvilágítás kontrasztját. Következő lépés a főfény irányának a megválasztása és a jelenet beállítása. E lépések korrekt végrehajtása sok gyakorlatot, próbálgatást kíván, és bizony eléggé időigényes folyamat.

2.b) A megvilágítás kontrasztja 4:1. Kemény jellegű kép, ilyen a megvilágítás napsütésben, nyílt terepen. Az árnyékos oldalon a főbb részletek felismerhetőek, de a rajzolat elvész.

Belső térben jó, ha a derítőfényt a kamera optikai tengelyének közelében helyezzük el, és a derítőfénynek olyan jellegűnek kell lennie, hogy ne vessen árnyékot. A főfényt és a derítőfényt egyszerre kell beállítani, hogy helyes megvilágítási egyensúlyt kapjunk, ugyanis a tárgyon a két fényforrás sugarai összeadódnak és a kívántnál magasabb lesz a megvilágítási szint. Színes filmnél vagy videónál megkülönböztetjük a fény technikai minőségét (színhőmérséklet) és mennyiségét, míg fekete-fehér filmnél csak ez utóbbi a fontos.

2.c) A megvilágítás kontrasztja 8:1. Az árnyékrészletek már felismerhetetlenek, az ilyen képnek csak akkor van létjogosultsága, ha nyomasztó, drámai hatást akarunk ezzel kelteni.

Belsőben a lefilmezendő helyiség teljes tónusa (kontrasztossága) és színessége a döntő. A jelenetek színbeli hangulatának a létrehozására az úgynevezett színdramaturgiára a későbbiekben még visszatérünk.

3.a) A lapos, frontális megvilágítás jellegtelen képet ad.

A gyakorlatban a legtöbb felvételt kevert megvilágítás mellett kell leforgatnunk. A kevert megvilágítás azt jelenti, hogy a jelenetet különböző színhőmérsékletű fényforrások világítják meg.

3.b) Alsó világítás. A természetellenes megvilágítás démoni hatást ad a megszokott vonalaknak.

A természetes fény 5600 K (kelvin-fok) színhőmérsékletű, egy belsőben használatos lámpa színhőmérséklete közelítőleg 3400 K.

3.c) Felső világítás. A koponya alakját és az orr profilját hangsúlyozza.

Például egy belső térben az ablakon beáramló természetes fény sugarai kékes elszíneződést, külsőben egy derítőlámpa fénye sárgás elszíneződést okoz. Ilyenkor, hogy elkerüljük a természetellenes színeket, melyek főleg az emberi arcon zavaróak, ajánlatos színkorrekciós szűrőket, fóliát alkalmazni a lámpák, fényforrások előtt.

3.d) Kétszer negyvenötfokos világítás. Az árnyalati csoportokat legarányosabban megosztó, de sokszor sablonos világítás.

Ha szabadban lámpákkal derítünk, vagy belső helyszínen a természetes fényt akarjuk utánozni, kék színkorrekciós fóliát helyezünk a fényforrás elé, ha viszont belsőben a fényforrások egyike mondjuk egy ablakon beáramló természetes fény, narancsszínű fóliát helyezünk elé. Ez átalakítja a nappali fényt műfény színhőmérsékletűre.

4. Kettős főfény jól és plasztikusan világítja meg az arcot és feleslegessé teszi a derítést, de alapjába véve mégis természetellenes.

Világítani pedig kell, csak nem mindegy, hogyan. Jól világítani pedig nem is olyan egyszerű. Jó gyakorlatozást!

A portré beállítása

5.a) A haj kerül a fények árnyalatcsoportjába, a félárnyékokba a fül és az egyéb érdektelen részletek, az arc maga a mély árnyékokban rejtőzik.

5.b) Ez már jelenet ábrázoló kép, de a félárnyékok csoportjában az arc kevésbé jelentős részletei kerülnek.

5.c) A fej kismértékű elfordulása mennyire megváltoztathatja az arcjellegét.

5.d) A szimmetrikus beállítás a bal arcfelet világítja meg, az árnyékos és elnagyolt jobboldal nem tart egyensúlyt, egyetlen arc sem szimmetrikus.

5.e) A teljes arcból itt látjuk a legtöbbet. Az arc összes jellegzetes vonása a félárnyékokba került, az árnyékokba csak a kép megértését kiegészítő elemek.