Antoine Sforza valamikor 10 évvel ezelőtt elmenekült Provence-ból új életet kezdeni. A nagyváros és Antoine kölcsönös csalódást okoztak egymásnak: harmonikus együttélés helyett kínlódásba fulladt találkozásuk. Most azonban vissza kell térnie szülőfalujába, boltot, azaz autót vezetni...

A férfi tinédzseri szokáshoz híven zárkózott, ami meglepő és vicces, hiszen körülbelül a harmincas évei elején járhat. Baráti köre a városban 10 év után is kezdetleges: csupán a szomszéd lánnyal és a közeli arab boltossal hajlandó kommunikálni. Ez már elég lenne a rosszul elsült nagyvárosi élethez, de Antoine minderre rátesz még egy jókora lapáttal. A kamaszkori komolytalanság tünetei meglehetősen intenzíven jelentkeznek nála, ezért a munkahelyei sebesen váltogatják egymást.

De gyorsan bekövetkezik a súlyos fordulat. A gyűlölt apa szívproblémákkal kórházba kerül, ezért a munkahelyéről épp kirúgott Antoine hazautazik Provence-ba boltot vezetni. Claire-t, a szomszéd lányt is magával viszi. Antoine az autóbolttal, azaz a boltautóval járja a provence-i völgyeket, Claire pedig az egyetemi felvételire készül.

A film hátralevő részében szinte semmi sem történik, mégis – vagy talán pont ezért – benne van maga az élet. Emberek találkoznak egymással. Egyesek elmennek egymás mellett, mások párbeszédbe kezdenek. Vannak, akik egyszercsak elválnak. Majd újra találkoznak. De olyanok is lesznek, akik soha többé. A film alkotói ezeket az embereket, a viszonyaikat és mindenekelőtt a változásaikat rajzolják meg finom árnyalatokkal, pontos vonásokkal. A viszonyháló csomópontja Antoine: mindegyik figura útja hozzá vezet. Claire-t, az apát, François testvérét, a völgybéli vásárlókat mind-mind az Antoine-nal kialakult kapcsolatukon keresztül ismerjük meg.

Claire például élettel teli, rugalmas lány, fura élettörténettel. 17 évesen férjhez ment, 22 évesen elvált. Így csupán most, 26 évesen fogalmazódott meg benne a továbbtanulás utáni vágy, amit Antoine ajándékpénze segítségével be is teljesíthet. Kettejük története Provence-ban válik színesebbé. Claire néha elkíséri Antoine-t napi mozgóboltos útjára. Megmutatja, hogyan kell a vásárlókkal bánni, hogyan kell meglátni bennük a pénzen túl az embert. Egyik éjszaka együtt festik át szivárványosra, dimbes-dombosra, csillagosra a rideg Alimentation Generale (Általános Ellátás, magyarul Vegyesbolt) feliratú autót. Új neve az Épicerie Volante (Repülő Fűszerbolt) lesz. Ugyanazon az éjszakán lesznek egymáséi is. Együttlétük zavarossá teszi kapcsolatukat, ami kisebb-nagyobb konfliktusok után Claire elutazásához vezet.

A lánynak azonban időközben sikerül más embert faragnia Antoine-ból. A rideg, magányos, nemtörődöm kölyökből kedves, érdeklődő, lelkiismeretes férfi lesz. Újra szeretni kezdi családját. Apjával a gyűlölködéstől a beszélgetésig, majd a bolt átvételéig jut. Régebb testvérével, François-val párhuzamos életet éltek, egymás számára a „mindegy”-kategóriába tartoztak. Végül Antoine menti meg bátyja életét, aki nem hajlandó elfogadni, hogy felesége már 2 éve otthagyta, ezért vízbe akar fulladni.

A legerősebb változás mégis a vásárlókhoz való viszonyulásában következik be. Antoine az eleinte durván ordibáló, pénzorientált árusból hűséges vásárlóira egyenként figyelő boltos lesz. Meglátja bennük az embert, meghallgatja problémáikat, türelmesen elbeszélget velük. Sőt, némelyikükkel egészen személyes kapcsolatba kerül. Clément úrnak segít tyúkólat javítani, Lucienne-nel palacsintát süt, mindezért cserébe pedig bizalmat, szeretetet kap.

Ezek az apró, kedves történetecskék azért képesek üdítően hatni, azért nem válnak csöpögőssé, mert igazak és őszinték. Amilyen maga az egész film is, a végkifejlettel együtt, amely csak elsőre tűnik szirupnak. Antoine egyszer hirtelen elviharzik otthonról, na hová? Nem meglepő: Claire-rel találkozni, aki visszatért Provence-ba. A befejezés szerencsére mégsem csap át örök szerelemvízióba. Kiderül, hogy a lány csak két hónapra jött. Gondolta, mielőtt elmenne Spanyolországba, megtanítja Antoine-t, hogyan lehet még jobb boltos.

Noha a történet dramaturgiája meglehetősen lapos, néhány élettöredéket ritka szépséggel képes megrajzolni. Az alig látható aprócska érzéseket, hangulatokat a gyakori közelikkel és szuperközelikkel ragadja meg, így egy-egy figurába igazán mélyen is beláthatunk. Egészében ugyan felejthető film, de a viszonyok változásának tetten érése, a provence-i vásárló öregek mosolya egy-egy emlékezetes pillanat erejéig biztosan bennünk ragad.