A kamera túlsó oldaláról csodálkozik rá a világra, szemlél és szemléltet. Az elkészített filmek és az elnyert díjak alapján azt is gondolhatnánk, sok-sok év szakmai múlt áll mögötte. Pedig nem így van: hősünk szemtelenül fiatal. Neve Fazakas Szabolcs, városa Székelyudvarhely.
Kinek a hatására váltál nézőből filmkészítővé?
Ez már középiskolás koromban megfordult a fejemben. Több alkalommal sikerült bejutnom a helyi Ati-Beta televízióhoz, el voltam ragadtatva az ottani felszereléstől. Olyan volt, mint amikor az ember beül egy repülőbe és megnézi a pilótafülkét. Nem értettem, de láttam, hogy csodálatos lehet. Írtam egy forgatókönyvet, melyet eljuttattam Zeglitzky Zoltán operatőrhöz. Ő tanácsolta, hogy először rövidfilmekkel próbálkozzam, ráérek később nagyobb dolgokon gondolkodni.
Tapasztalaltan munkatársakkal dolgozó kezdő tévéről lévén szó, kiktől tudtál ott tanulni?
Sok segítőkész emberrel találkoztam, persze olyanok is akadtak, akik túl fiatalnak tartottak, de ez engem nem érdekelt, a végcél volt a fontos. A Cimbora-házban működött egy fotó-videó klub, annak is tagja lettem. Így jutottam el egy marosvásárhelyi diákfilmfesztiválra, ahonnan dokumentumfilmünkkel az első díjat hoztuk el.
A mozgófényképezés mellett sosem jutott eszedbe fotókat készíteni?
Mindig is fényképeztem. Sajnos sosem annyit, mint amennyit kellett volna. Túl korán áttértem a videotechnikára.
Tehát minden filmesnek először fotózással kellene kezdenie?
Szükségszerű lenne. Először állóképekben kell megtanulni beszélni, és keretezni.
Simó Gábor rendező mondta, hogy a rövidfilm a filmgyártás költészete. Te évek óta rövidfilmekkel jelentkezel.
A középiskolás koromben készített rövidfilmek nem voltak kerek történetek. Egyik barátommal kirándultunk és készítettünk egy klipszerű kisfilmet a biciklizésről. Mindent kipróbáltunk, kísérleteztünk, játszadoztunk a kamerával. A vágás után kissé alternatív alkotásra sikeredett. Hasonlóak voltak a kezdetek filmjei. „Történetmesélős” filmekben csak mostanság kezdtem gondolkodni. Fikciós filmhez nem is merek még hozzáfogni, nem érzem magam elég érettnek ehhez. Különben mindig is érdekelt, hogyan lehet valamit két-három percben elmesélni úgy, hogy sokakat lekössön.
Mi áll közelebb hozzád: az animáció, a dokumentum-, vagy a játékfilm?
Leginkább a dokumentum. Játékfilmekkel nem nagyon próbálkoztam, bár amikor találok egy történetet, egy kicsit játékfilmes stílusban veszem fel az egészet. Fontos az igaz történetet jól körülmozogni, dinamikusan filmezni.
Dokumentumfilmjeid nagyfokú szociális érzékenységről tanúskodnak.
Mielőtt elkezdjük a forgatást, szeretek beszélgetni a történet szereplőivel. Számomra nagyon fontos, hogy megismerjem őket, megtudjam, mit érzenek, hogy kik is ők tulajdonképp. Mindezt azért, hogy amikor már kamerával érkezem, olyan legyen nekik, mintha csak szemüveg lenne rajtam.
A Bolyai-osztályban tanulsz, a pesti Színház- és Filmművészeti Főiskola harmadéves hallgatója vagy. Majdani diplomát vagy annál többet jelent neked ez az egyetem?
Szakmai előrelépést jelent. Nagyon jó tanáraim vannak, ismert nevek a filmszakmában: Xantus János, Rák József, Kiss Róbert, Buglya Sándor, Bacsó Péter. Egy a gond: keveset vagyunk a társaságukban, ezért mélyebb szakmai beszélgetésekre nem igazán került sor. De kipróbálgatjuk magunkat, dolgozhatunk, ötleteket kapunk, ez a legfontosabb.
Különféle kereskedelmi tévéknél is megfordultál. Hogyan egyeztethető ez össze a nagyobb elmélyülést igénylő dokumentumfilmezéssel?
Szeretek mindenbe belekóstolni, jó volt felfedezni a kereskedelmi televíziózáson belül is a különbségeket. A TV3 szerkesztőitől pédául nagyon sokat tanultam. A Hír3 embercentrikusabb volt, mint más adók híradói.
II. Nemzetközi Ökumenikus Filmszemle, Budapest. Itt az Árpika a dokumentum-kategória első díját nyerte.
Árpika árvaházi kisfiú, akit egy pap örökbe akar fogadni. Kettejük kapcsolatáról szól a film. Sikerült a gyermeket annyira feloldani, hogy szabadon meséljen az életéről, a szeretet, a család kínzó hiányáról.
A Love című filmed pedig nyert a legutóbbi AlterNative Rövidfilmfesztiválon.
A film egy moldvai városkában élő fiú meg egy lány, Cătălin és Mirela szerelmének története. Cătălinról tudni kell: egy baleset következtében elvesztette mindkét karját. Kezdetben nagyon szomorú volt, szülei mesélték, hogy visszavonult, nem akart érintkezni senkivel. Idővel rádöbbent, hogy így nem lehet élni, és bele akart vágni valamilyen munkába. Így lett belőle DJ, egy helyi diszkóban dolgozik. Igyekszik mindent elvégezni, amit egy nem sérült ember meg tud tenni.
Cătălin egyáltalán nem szánalomra méltó. Úgy tűnik, filmeddel tudatosan próbáltad őt beilleszteni az „épek” társadalmába.
Igyekeztem nem átesni a ló másik oldalára, nehogy egészségügyi tudósítás legyen a filmből, és azt sem akartam, hogy mindenki sajnálja a fiút. A képek őszinték lettek, hiszen időközben nagyon jó barátok lettünk – annak ellenőre, hogy nem egy nyelvet beszélünk. A lakodalomba már én vittem a menyasszonyt az autóval. Tényleg ragaszkodnak hozzám, tartjuk a kapcsolatot. Hamarosan gyermekük születik, és a kamera akkor is ott lesz.
Mostanság nagyon sok magyarországi filmes jön Erdélybe forgatni. Ők a kívülállók szemével látnak és láttatnak, míg te, aki itt születtél, talán mélységében és érzékeled mindezt. Mi a véleményed erről?
Tényleg nagyon sokan próbálnak itt témát keresni, és találnak is. Van amikor ők jobban ráéreznek egy történet drámaiságára, lehet, hogy mi, akik benne vagyunk, nem igazán éljük át ezt. Egy magyarországi filmesnek érdekes lehet az, ami számunkre köznapi és megszokott... Elég sokat dolgoztam Magyarországon, láttam, mit szeretnek, és rájöttem arra, hogy nem a kopjafákról és borokról kell filmet készíteni, hanem azokról az emberekről, akik ezeket a dolgokat elkészítik.
Mennyire káros ez a divatjelenséggé vált Erdély-őrület?
Nem is olyan rossz. Végül is ez az erdélyi televíziósoknak is jó, ha ráébrednek, érték van az orruk előtt, melyet fel kellene fedezni, nem pedig elkerülni. Ugyanakkor ez megélhetest is jelethet nekünk.
Jelentkezel a győri Mediawave 2001 rövidfilmfesztiválra?
Az AlterNative után elhangzott kritikákat figyelembe véve a Love-t kissé átalakítottam és beküldtem. Várom a visszajelzést.
Miről szól a következő filmed?
Hajrá, Denise címmel készítek egy dokumentumfilmet. Főszereplője egy isten háta mögötti faluban élő focidrukker, aki másodállásban fényképész. Az 51 éves falusi ember jelenleg betegnyugdíjas, de betegsége soha nem akadályozta meg abban, hogy minden meccsen ott legyen, látványos showműsorával buzdítsa a játékosokat és megnevettesse az idegen csapat szurkolóit, elvonva azok figyelmét a mérkőzésről. Dezső bácsi a focisták tükörképe, minden, ami történik a pályán, a vonalon kívül ő is végigcsinálja. Boldog ember, nem kell neki sok pénz, nem kell BMW, csak az unalmas hétköznapok között egy-egy újabb mérkőzés... Az AlterNative fesztiválon elnyert gyártási kapacitást erre a filmre szeretném felhasználni..
Milyen terveid vannak közeljövőre nézve?
Már három éve az jár a fejemben, hogy itt, Udvarhelyen indítsunk egy műhelyt, ahol dolgozni lehet. Tehát egy stúdiót, profi felszereléssel, ahol anyagokat készíthetünk külföldre és belföldre, közszolgálati és kereskedelmi televízióknak egyaránt. Van néhány osztálytársam, akikkel úgy döntöttünk, hazajövünk, nem maradunk Budapesten, ahol több száz operatőrhöz hasonlóan egyik héten lenne munkánk, másik héten pedig nem. Elég sok emberrel beszéltem itthon, míg egy vállalkozótól is kaptam támogatást. Remélem, egészséges gazdasági vállalkozás lesz, egy olyan műhely, ahol azok a fiatalok, akik akarnak és tudnak is dolgozni, maradandót alkothatnak.
Ha az egészet újrekezdhetnéd, mit tennél másképp?
Jó volt ez így. Végig kellett járni ezeket a lépcsőfokokat.
Végezetül egy feladat: készíts egy egyperces filmet a hazugságról.
Elég sok arc eszembe jut. Azokat egymás után vágnám.
FAZAKAS SZABOLCS, rendező-operatőr
1978, Székelyudvarhely. Operatőrként dolgozott a székelyudvarhelyi Ati-beta és Digital3, a budapesti Kapu Film stúdiókban. Munkatársa volt a TV3 Hír3, az RTL Klub Fókusz és a Prima TV Impact című műsorának. Jelenleg a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem video-operatőri szakának harmadéves hallgatója.
FILMOGRÁFIA
Mesél az idő (dokumentumfilm, 1995); Bátorság (filmetűd, 1996); Száguldás sítalpakon (filmetűd, 1996); Görögország diákszemmel (dokumentumfilm, 1996); Fölény (kísérleti film, 1996); És mégis... (filmetűd, 1996); Hervadás-illatok (filmetűd, 1997); Udvarhely merre? (dokumentumfilm, 1997); Győzelemről győzelemre (dokumentumfilm, 1997); Hallom a fű növését (dokumentumfilm, 1998); Árpika (dokumentumfilm, 1999); Love (dokumentumfilm, 2000).
