A Napszúrás a 40. Magyar Filmszemlén egyike volt a komoly szellemi teljesítményt felmutató kisjátékfilmeknek. Horváth Lili markáns drámája olyan szerzőt sejtet, aki rendkívüli erővel, elszántsággal és igényességgel dolgozik. Ezt illusztrálják filmjei (a 2006-os Vakáció és a 2007-es Uszodai tolvaj), és talán a vele készült beszélgetés is.
Mi szerettél volna lenni kiskorodban?
Kisgyerekként: régész. Aztán átkerültem a Radnóti nyolcosztályos gimnáziumba – ott kezdtem el írogatni, aztán meg fényképezni. És egyre inkább úgy gondoltam, hogy ennek a két dolognak a metszetét a filmrendezésben találom meg.
Ezek szerint a gimnázium végén rögtön a Színház- és Filmművészeti Egyetemre jelentkeztél?
Nem, mert akkor nem indult filmrendező szak. Viszont amikor befejeztem a gimnáziumot, a szüleim épp Párizsba költöztek egy időre, úgyhogy ott felvételiztem filmelmélet szakra, az Université de la Sorbonne Nouvelle-re. Oda jártam valamivel több, mint fél évig, és a tavaszi szünetben hazajöttem felvételizni a főiskolára. Aztán úgy alakult, hogy nem is mentem vissza többet.
A főiskola előtt készítettél filmet?
Még gimnazista voltam, amikor [Grei Tiborral – szerk.] társrendezésben készítettem egy portréfilmet Tardos Tibor íróról. Az sajnos nem sikerült valami jól, de tanulni nagyon sokat lehetett belőle.
Az elmúlt pár évben teljesen átalakult a filmezéshez való hozzáférés lehetősége. Most nagyon könnyen lehet kamerát szerezni, bárki megtanulhat vágni otthon a számítógépén. Én 2001-ben érettségiztem, nem is annyira régen, de akkor csak ketten voltunk az évfolyamunkban, akiket a filmezés érdekelt. Pár évvel ezelőtt viszont telefonált a magyartanárnőm, és meghívott egy radnótis filmfesztiválra – tehát ugyanabban az iskolában most már annyi gyerek csinál filmet, hogy érdemes fesztivált szervezni nekik.
Mit szeretsz leginkább a filmkészítés folyamatában?
Nagyon szeretem például a szereplőválogatást és a helyszínkeresést. Meg azt, amikor ülünk az operatőrrel a forgatókönyv fölött. Egyik dolog izgalmasabb, mint a másik, ugyanakkor ezeknek a munkafázisoknak nagyon nagy a tétje, mert apránként egy sor olyan döntést kell hozni, amely aztán meghatározza a film egész világát, s mindezt jóval a forgatás előtt.
A forgatás sokkal stresszesebb, folyamatosan észnél kell lenni, de amikor valami igazán jót veszünk fel – és azt a többiek is érzik körülöttem –, az állati jó érzés.
Nagyon szeretem még a vágást és a benne rejlő lehetőségeket is. Nekem egyelőre még mindig új élmény, ahogy alakul egy anyag a vágóasztalon, és lassan elkezd megszólalni.
Jól tudom, hogy a Napszúrás ötletének hátterében egy Doctorow-novella áll?
A Napszúrás egyáltalán nem adaptáció, csak a Jolene élete című Doctorow-novella főhősének karaktere eléggé hasonlít arra, aki végül a mi Maja nevű főszereplőnk lett. A Napszúrás ötlete akkor ugrott be, mikor ezt a novellát olvastam, de a két történetnek amúgy nincs sok köze egymáshoz. A miénk legfontosabb gondolatának például azt tartom, hogy egy anya elhagyja a gyerekét, és ez a kegyetlennek tűnő cselekedet jó döntésnek bizonyul.
És semmiképp nem akartál ebből nagyjátékfilmet készíteni?
Felmerült. Elkezdtem kibővíteni a forgatókönyvet, de úgy éreztem, a történet veszít az erejéből. És volt egy praktikus szempont is: úgy éreztem, kell még egy kisjátékfilmet csinálnom ahhoz, hogy felkészültnek érezzem magam egy nagyra.
A következő már nagyjátékfilm lesz, ugye?
Remélem. Most úgy állunk, hogy egy treatment alapján kaptunk forgatókönyv-fejlesztési támogatást az MMKA-tól. Úgyhogy most egy pár hónapra leülök az íróasztalhoz.
Korábbi filmjeidhez képest miért jelentett kihívást a Napszúrás?
A hosszával függ össze több minden, hiszen a hosszabb forgatás és vágás más munkaszervezést kíván. Más volt az is, hogy sosem dolgoztunk még ilyen profi, nagy stábbal.
Hogyan szervezed a stábodat?
A Napszúrás az egyetemen kívül a magyar Popfilm, a német Detailfilm, illetve a Duna Műhely koprodukciójában készült. A produkciós munka oroszlánrészét Fehér Károly végezte, a stáb gyártási részét is ő hozta.
Maly Róbert operatőrrel és Szabó Dániel vágóval a főiskolás évek alatt végig együtt dolgoztunk, már az első vizsgafilmemet is velük csináltam. Ezek a megbízható, régi viszonyok nagy támaszt jelentenek most, hogy már az iskolán kívül dolgozunk. Már a Vakációt és az Uszodai tolvajt is velünk csinálta Sztevanovity Sandra díszlettervező és tiszteletbeli osztálytárs, aki egyébként építész szakra jár. Zányi Tamás hangmérnökkel szintén ez a harmadik kisfilmünk együtt. És Zányi révén ismertem meg nemrég Várhegyi Rudolfot – időegyeztetési probléma miatt Tamás helyett ő fejezte be a Napszúrás hangkeverését. Ez egy nagyon jó új találkozás volt.
A sminkes Haide Hildegard volt. Nagyon nagy segítség az, hogy a vele való dramaturgiai együttgondolkodás során születik meg az elképzelés egy színész arcáról, karakteréről.
A Napszúrás jelmeztervezője pedig Koppány Gizella. Ő Németországban él, de itt is, ott is dolgozik. Másodikban csináltunk róla Robival egy portréfilmet, és azóta volt egy ilyen álmom, hogy egyszer, ha majd valami komolyabbat csinálunk, akkor megkérjük, hogy dolgozzon velünk. Ez most összejött.
És hogyan találtál rá a színészekre? Milyen volt velük együtt dolgozni?
Péterfy Borira „rátalálni” nem nehéz, és már ismertük is egymást korábban. Azt gondolom, hogy Rózsa szerepe a Napszúrásban eléggé újfajta kihívás volt neki, szerintem nagyon érdekes arcát mutatja meg benne. Ő volt meg először – a Maját játszó színésznőt már őhozzá kerestük: szempont volt, hogy működjön a két arc, jelenlét egymás mellett.
Törőcsik Franciska, aki a főszerepet játssza, most elsőéves színész Novák Eszter osztályában. Neki ez volt élete első komolyabb színészi kalandja, és ehhez méltó odaadással dolgozott. Franciska nagyon más közegből jön, mint Maja. Próbáltam neki segíteni a felkészülésben – nem volt nehéz dolgom. Ha mutattam neki egy fotót, egy filmet, vagy eljött velünk egy intézetbe, hogy találkozzon ott élő lányokkal, már a másnapi próbán láttam, hogy pontosan jó helyre tette a fejében, amit látott.
Milyennek érzed a Napszúrás fogadtatását?
A szemlén való szereplés kifejezetten jó élmény, nagyon melegnek éreztük a fogadtatást. Lett a film körül valami jó levegő.
Hogyan értékelték a filmet a főiskolás tanáraid?
Hivatalos vizsga még nem volt, de a saját tanáraim, Gothár Péter és Enyedi Ildikó több verziót is láttak és véleményeztek – Daninak és nekem ezek voltak a legfontosabb visszajelzések a vágás során. A kész filmre mindketten azt mondták, hogy na, most rendben van.
Van adaptációterved?
Egy Alice Munro-novellán töröm a fejem, de most úgy tűnik, nem szabad már a megfilmesítési joga. És van egy kivitelezhetetlen, valószínűleg soha meg nem valósuló álom: Bulgakov Fehér gárdája. Negyedévben volt egy színpadi rendezésgyakorlat Máté Gábor színészosztályával. Én A Turbin család napjaiból (a regény színdarabváltozatából) rendeztem egy felvonást. Nagyon élveztük azt a munkát, és akkor a színészekkel tervbe vettük, hogy egyszer majd filmre visszük.
