A Cannes-i Filmfesztivál nagyon is próbára teszi az ember azon képességét, hogy egyensúlyban tartsa a folyamatosan záporozó, kellemes és kellemetlen meglepetések, a felemelő és bosszantó pillanatok sokaságát, valamint öltözetének folyamatos cserélgetését. A francia Riviérán ilyentájt megforduló emberek általában két nagyobb táborra oszthatók: akiket a Film érdekel, és akiket a Fesztivál.
A Film iránt érdeklődő olvasóknak először röviden megrajzolom az esemény térképét. A Cannes-ba elhozott filmek 3 nagyobb fókuszpontba kerülnek, mondhatni, hogy három különböző fesztivál zajlik egyidőben: a hivatalos Cannes-i Filmfesztivál, a Critics' Week (Semaine de la Critique) és a Directors' Fortnight (Quinzaine des Réalisateurs). A hivatalos fesztivál két fő kategóriából áll: a versenyprogramból (Competition) és az Un Certain Regard válogatásból. Az utóbbi években azonban még bekerült néhány szekció, ilyen a versenyen kívüli program (Out of Competition), a Ciné-Classics vagy a Cinéfondation, diákfilmeknek.
A versenyprogramba beválogatott filmeket a Le Grand Théâtre Lumière filmszínházban vetítik. Ebben a szekcióban a „legnépszerűbb” avagy „legkeresettebb” filmeket vetítik – Takeshi Kitano: Outrage, Iñárritu: Biutiful, vagy Mike Leigh: Another Year c. filmjeit, de a fesztivál vége felé itt vetítik Mundruczó Kornél: Szelíd Teremtés – A Frankenstein terv című filmjét is. Ezekre a vetítésekre kimondottan csak meghívóval lehet bemenni. Éppen ezért a Palais du Festival előtt álldogáló népségnek legalább fele kis táblácskát, papírlapot vagy kartont tart a kezében, amin ez áll: Invitation pour X film. SVP (s'il vous plait) – X helyett pedig éppen az aznap vetítendő film címe áll. A Lumiére-ben zajló vetítésekre a férfiak kötelezően nyakkendőben, öltönyben, a nők estélyi ruhában és magas sarkú cipőben kell megjelenjenek. Előfordult, hogy egy férfit nem engedtek be, mert barna cipő volt a lábán fekete helyett.
A Filmek miatt jelen levő embertömeg általában három féle akkreditációval mászkál: sajtó (press), fesztivál (professional) és cinéphile, és ugyanilyen sorrendben kerül be a vetítésekre. Ennek megfelelően a sajtósoknak elég 10-20 perccel megjelenniük a vetítések előtt, a fesztiválakkreditációval rendelkezőknek kb. 1 óra, a cinéphile-ek pedig akár 3 órát is ücsöröghetnek a hosszan kígyózó sorokban, és még akkor sem biztos, hogy bejutnak a filmre. A fesztivál második napján, délután 2 órakor Radu Muntean, Marţi, după Crăciun filmjének vetítése előtt egy órával már hatalmas sor kígyózott a Debussy előtt. Akinek azonban sikerült bejutni a filmre, biztosan nem bánta meg a várakozást, mert egy kiemelkedően szép alkotást láthatott. Hideo Nakata Chatroom című filmjére hasonló módon nehéz volt bejutni, első próbálkozásra nem is sikerült, de végül felejthetetlen moziélményt nyújtott a virtuális világ és valóság közötti átjárhatóságról szóló film. Persze az is előfordult, hogy már bent a moziban kérdezték meg tőlem: „most milyen filmet is vetítenek?”
Cannes a nagy lehetőségek helyszíne azok számára, akiknek filmterveit beválogatták a L'Ateliére programba. 15 filmes kap esélyt, hogy projektjéhez producereket, koproducereket vagy eladási ügynököket szerezzen. Egyik délután Ujj Mészáros Károllyal adódott alkalmam elbeszélgetni, aki Liza, a rókatündér első nagyjátékfilm-tervével került be a műhelybe. Filmje iránt nagyon sok az érdeklődő, és biztató azt tudni, hogy körülbelül 89%-a az itt bemutatott projekteknek végül el is készül – mondja a rendező. (A vele készített interjút angolul ide kattintva lehet elolvasni.) A forgalmazók a Film Marketről csemegézhetnek, de legkülönbözőbb országok filmjeivel is meg lehet ismerkedni az International Village-ben. Néhány ismerős szót keresve el lehet látogatni a magyar vagy román film sátraiba is.
Sokakat azonban kevésbé a filmek, hanem inkább a „vonulás” vonz. Gyakran hallani, hogy „kellene szerezzek egy meghívót, hogy legalább egyszer masírozzak fel a vörös szőnyegen a Lumiére-be”. Mások úgy gondolják, hogy Cannes nem is a filmekről szól, hanem az esti fogadásokról és bulikról. Persze azokra is csak meghívóval lehet bejutni. Amúgy nemcsak a szeszélyes időjárás miatt kell kétszer meggondolni azt, hogy mit vesz az ember magára, hanem – hacsak valaki nem akar egy fél napot eltölteni a buszozással – valahogy össze kell egyeztetni a nappali laptop- és csomagcipelős, és az esti koktélpartis vagy vörös szőnyeges vetítéshez illő öltözeteket.
A Fesztivál-rajongók táborába tartozik a legszembeötlőbb fajcsoport: a fotós és „fotózkodós”. Ebből a fajból van talán a legtöbb. Szombat este a Croisette-en hirtelen elém kerül egy fotós, és hihetetlen gyorsasággal lövi a vakuk fényét a szemembe. Ő ahhoz a fajtához tartozik, akik esténként tömegesen kivonulnak az utcára és a kiöltözött járókelőket fotózzák, majd névjegykártyát nyújtanak nekik. Egyszóval pénzt keresni jöttek a Fesztiválra. Ugyancsak pénzt keresnek azok a profi fotósok, akik magazinoknak, újságoknak dolgoznak, és esténként egymás hegyén-hátán vadásszák a vörös szőnyegen libegő sztár-mosolyokat.
Aztán természetesen a fotócentrikus tömeg nagy részét azok teszik ki, akiket ha a Fesztiválon szereplő filmek nem is érdekelnek, de néhány fotó erejéig megközelítik a vetítőtermeket, mert az utca és a termek között ott nyújtózkodik a híres vörös szőnyeg a lépcsőkön. Amennyire nevetséges a kiöltözött, lépcsőkön pózoló turistasereg, annyira emberi a tetteik mögött lapuló motiváció. Sok embernek elég az, ha ki tudja tenni a Facebookra azt a fotót, ami Cannes-ban készült róla, ahhoz, hogy fontosnak érezze magát, és hogy aztán otthon legalább egy hétig a figyelem központjában meséljen az élményeiről. A Fesztivál központjában hasonló célból számos karton-sztár díszeleg, amely mellett filmbeli társa most bárki lehet. Megörökítheted magad Chewbacca mellett, a Pókember hálójában vagy éppen George Clooney oldalán. Vigasztalásképpen azért itt-ott felfedezhető az a fotósfajta is, akik a fényes felszín mögött igazi tartalmakat és életmaradékokat vadászik gépével.
A helyszínek pedig, ahol a két tábor keveredik, az a Croisette, a tengerpart és a buszmegállók, ahol esténként a puccba tett hölgyek és urak állatok módjára gyúródnak fel az éjjeli buszra, vagy részeg fiatalok hánynak a cserepes pálma törzsére. De általában, ha jól besaccolod, hogy körülbelül hol fog megállni a sofőr, és idejében az ajtóhoz kerülsz, megkíméled magad még egy fél órányi várakozástól, amikor szintén bizonytalan, hogy egyáltalán fel tudsz-e szállni a buszra vagy sem. A taxisok vagy a tömegek körül sündörgő sofőrök feketén is borzasztó drágán ajánlják fel a szállítást.
Napsütés, hideg szél, pálmafák, kis fekete ruhák, lélegzetelállító vagy unalmas filmélmények, a tenger zúgása, reflektorfények, a hamisan húzó utcai zenész, kéregetők, sznobok, sushi és 3 eurós fagyigombóc, idős nénik zsebkutyákkal vagy hangos fiatalok, napszemüveget árulók, körhintások vagy magazinokat osztogatók, és persze fotósok mind mind részei a színes cannes-i képeslapnak. Üdvözlettel.
