Kamaszfiúk mindörökké – Az American International Pictures stúdió története II.

2010. december 10.

A tiniket megcélzó horrorok, a beach party-filmek, illetve egy-két sci-fi-próbálkozás ugyan némi sikert hoztak az American International Picturesnek, a szinte futószalagon készülő alkotások közül azonban egy sem tudott tartósan kikecmeregni a B-filmes „süllyesztőből”. Miután pedig Arkoff elsődleges célja nem az alsóbb kategóriás filmek tömegtermelése volt, a hatvanas évek elején elérkezett az idő a színvonalbeli elvárások újragondolására.

Ne untassuk a közönséget! – Az American International Pictures stúdió története I.

2010. december 8.

Az akció, az erőszak és az erotika ábrázolásának hatásmechanizmusára épülő Arkoff-formula¹, illetve a fiatalok nézői magatartásának elemzését célzó Pán Péter-szindróma² elméletének alkalmazása – mely mára elcsépelt alaptörvénynek számít a szórakoztató filmeket gyártó stúdiók körében – az 50-es évek Amerikájában kiugrási lehetőséget biztosított a kor legkülöncebb minimoguljának, az American International Pictures-nek.

Hatásos optikai keveredés – Luca Guadagnino: Io sono l'amore / I Am Love / Szerelmes lettem

2010. november 24.

Luca Guadagnino és Tilda Swinton 11 évig érlelt munkájának eredményét nézni olyan, mintha egy akadémikus festményekkel megpakolt kiállítótér után az impresszionista szekcióba kapnánk meghívást. Az olasz rendező ugyanis oly könnyedén emeli ki a (már-már pejoratív jelzőként) kanonizálódó melodráma alműfaját a süllyesztőből, hogy annak oktalanul hosszúra nyújtott száműzetése csupán rövid tévútnak tetszik.

Elnyújtott (ál)tudósítás – Tony Scott: Unstoppable / Száguldó bomba

2010. november 18.

Úgy tűnik, Tony Scott és Denzel Washington továbbra is a legjobb rendező-színész-páros díjára pályázik. Egyre izzadságszagúbb próbálkozásaik azonban meg sem közelítik az olyan ikonikus duókat, mint Scorsese és De Niro vagy Wilder és Lemmon. Legutóbbi közös munkájuk után talán azt is elkönyvelhetjük, hogy – kínos Solaris-újrajátszás ide vagy oda – még a hullámzó minőséget produkáló Soderbergh-Clooney párossal sem vehetik fel igazán a versenyt.

Éber álom – Christopher Nolan: Inception / Eredet

2010. július 26.

Christopher Nolan nagy port kavart alkotását Escher „lehetetlen konstrukcióinak”, Freud analíziseinek, vagy Descartes démon befolyásoltságú álom-argumentumának tükrében bírálni is teljes tévutat jelent. Az Eredet ugyanis nem kívánja túllicitálni a Mátrix filozófiáktól túlcsorduló virtuális világának komplexitását, de még a heist alműfajának revolúcióját sem tűzte ki célul. Működő közönségfilm akart lenni, ami részben sikerült is.

Törvényszerű véletlenek – Fatih Akin: Soul Kitchen

2010. május 28.

A Berlinálé és Cannes díjaival, illetve az Európai Filmakadémia elismeréseivel jutalmazott drámák után Fatih Akin Soul Kitchen című vígjátékával némileg könnyedebb stílusra váltott, jóllehet ezúttal is ragaszkodott a megszokott „multikulturális” közeg megteremtéséhez. A 2009-es Velencei Filmfesztivál zsűrijének különdíja azonban szépen bizonyítja, hogy szívmelengető komédiája nem jelent értékcsökkenést a komolyabb hangvételű filmjeihez képest.

(Ön)ismétlés – Ridley Scott: Robin Hood

2010. május 13.

Pókemberhez, Batmanhez és az X-Men szuperhőseihez hasonlóan a sherwoodi erdő igazságosztóját is utolérte az álomgyárosok eredettörténet-láza, melyek eredményeként már elképzelhetetlen a jó/rossz ellentétére épülő, naiv, kétpólusú világfelosztás, és a hősöket egyre inkább gyarló (emberi) lények váltják fel. Ridley Scott Robin Hoodja esetében a változások keltette legelemibb reakció: követeljük vissza Alan Rickman bíráját!

Egy fecske nem csinál tavaszt – Antoine Fuqua: Brooklyn’s Finest / Brooklyn mélyén

2010. április 26.

Egy sematizmusba fulladó polgárháborús akciómozit (A nap könnyei), egy lebutított, melodrámába hajló történelmi kalandfilmet (Arthur király), illetve egy valamivel sikerültebb, de továbbra is a megszokott panelekből építkező politikai thrillert (Orvlövész) maga mögött hagyva Antoine Fuqua visszatért New York utcáira, hogy 3 kilátástalan helyzetbe jutott zsaru kálváriájának bemutatásával tegyen kísérletet egy, a nagyvárosi mocskot felszínre hozó krimi elkészítésére.

A múzsa bosszúja – Louis Leterrier: Clash of the Titans / A titánok harca

2010. április 20.

A közelmúlt görög mitológiából táplálkozó amerikai szuperprodukciói – élükön Columbus mítoszkasztráló blockbusterével (Villámtolvaj) – mára szinte teljesen kiölték a nézőből a történeti hűség iránti igényt. Az istenképek felcserélése, az ókori mítosz felülírása azonban továbbra sem lehet kifogás a következetlen dramaturgiára és a papírmasé-figurákra. Ha pedig mindehhez még a vártnál jóval gyengébb képi világ is társul, a végeredmény több, mint kiábrándító.

Megváltozott állapotok – Peter Spierig, Michael Spierig: Daybreakers / A vámpírok kora

2010. március 31.

Ha tematikusan sorra vesszük a vámpírmítosz mozgóképes változatainak evolúciós sorát, a Spierig-testvérek utópiájának feltűnése korántsem meglepő. Bár már a Penge-sorozat társadalmi felépítése is megelőlegezte a vámpírok hatalomátvételének lehetőségét, a vérszívók uralta világ realisztikus ábrázolására korábban nem volt precedens. A Daybreakers ez utóbbit kísérli meg felemás eredménnyel.