Melengető és fojtogató ölelés – Mona Fastvold: The World to Come

2021. március 18.

Mona Fastvold norvég rendező filmjének szinopszisa alapján könnyű arra következtetni, hogy a Céline Sciamma rendezte Portré a lángoló fiatal lányról nemzetközi sikerére alapozva próbálja meglovagolni a fojtott hangulatú, előző századok valamelyikében játszodó leszbikus melodráma műfaját (már ha beszélhetünk ilyenről). Bár a történet és az mögötte rejlő morális probléma nagy vonalakban ugyanaz, Fastvold szerzőisége szinte pofoncsapásként éri a fölényesen legyintő nézőt. Kelly Reichardt és Wim Wenders stílusát idéző minimalizmussal, lebilicselő lassúsággal építi fel két feleség egymás iránti szerelmét, miközben a házasság intézményével együtt demitizálja a vadnyugatot is.

Sitcom a negyedik falról – Jac Schaeffer: WandaVision / WandaVízió

2021. március 7.

A Marvel legújabb dobása olyan, mintha a kiábrándult Scorsesétől (és a vele együtt szomorúan bólogató filmkedvelőktől) kérne egy utolsó esélyt.

Időtlen idők tánca – Fernando Frías: Ya no estoy aqui / I’m No Longer Here / Már nem vagyok itt

2021. február 25.

Mexikó idei Oscar-jelöltje 2011-be, a drogháború első éveibe repít vissza, de a szokásos kartell versus rendőrség sztori helyett egy erősen szerzői történettel rukkol elő. Fernando Frías de la Parra (Los Espookys, HBO) író-rendező Netflixen is fellelhető filmje egy igazi gyöngyszem, mely amatőr színészekkel, a személyesség eszközeivel és virtuóz képekkel állít emléket a térség cholombiano szubkultúrájának. A mexikói Monterrey városából New Yorkba kényszerült főszereplő odüsszeája egy lüktető tempójú,  turistalátványosságok nélküli utazás, melynek 105 perces játékideje során minden egyszerre ismerős és idegen, globális és lokális, egzotikus és közönséges.

Az utolsó New York-i, aki a lába alá néz – Martin Scorsese: Pretend It's a City / Mintha egy városban lennél

2021. február 7.

Fran Lebowitz író, humorista, megrögzött könyvgyűjtő – de elsősorban ízig-vérig New York-i –, akinek elmondása szerint annyi a vágya az életben, hogy emberek kérdezzék meg a véleményét, és ne szóljanak közbe. Ez a vágy már másodszor teljesül, ugyanis Scorsese a 2010-es, szintén Franről készült Public Speaking, valamint a Wall Street farkasának epizódszerepe után újra lerakja eléje a kamerát és hagyja, hogy Fran azt tegye, amihez a legjobban ért: értelmiségi attitűddel, a politikai korrektség előtti idők nyers őszinteségével, jellegzetes humorával hadarja el évek során felhalmozott megfigyeléseit New Yorkról, a modern kor problémáiról, híres barátairól, önmagáról, és úgy általában világról.

Üzenet a palackból – Steve McQueen: Small Axe / Kis fejsze

2021. január 13.

A Kis fejsze Nagy-Britannia ’60-as évektől ’80-as évekig tartó, vakfoltokkal teli fekete történelmét veszi górcső alá: egyszerre történelmi lecke, már-már dokumentarista hitelességű nemzedéki közérzetfilm és méltóságteljes főhajtás a Karibi-térségből Angliába bevándorlók előtt.

A szegény ember David Attenborough-ja – How To With John Wilson / John Wilson tanácsai

2020. december 9.

John Wilson Attenborough-i megszállottsággal, tisztes távolságból figyeli a nagyvárosi ökoszisztémát. Ismeretterjesztő-doku-komédiája egy igazi kísérleti gyöngyszem a streamingtengerben, és minden, amire egy 2020-as évtől megcibált idegrendszerű nézőnek szüksége lehet egy nehéz nap után.

Anya csak egy van? – Aaron Guzikowski: Raised by Wolves / A farkas gyermekei

2020. november 11.

A sci-fi és a horror műfajainak összeházasításáról-megreformálásáról ismert Ridley Scott állítólag az önismétléstől tartva nem akart visszatérni az androidok világába, Aaron Guzikowski forgatókönyve végül mégis felébresztette benne az emberszabású robotok és kietlen bolygók iránti szenvedélyét. A Szárnyas fejvadász és az Alien rendezője elsősorban produceri vonalon erősíti a sorozat stábját, illetve két rész erejéig a rendezői székbe is beül, hogy a tőle megszokott módon mutassa meg egy elidegenedett társadalom technológiával és ideológiával vívott küzdelmét.

Nyolc közepesen könnyű darab – Jack Thorne: The Eddy

2020. október 21.

Filmes körökben nem újdonság azt hallani, hogy a Netflixnél a mennyiség gyakran a minőség rovására megy. Azt már kevesebbszer hangsúlyozza a cinefil közönség, hogy a világ legnagyobb streamingszolgáltatója hány elismert (de nem feltétlen fősodorbeli) rendezőnek ad lehetőséget, hogy sorozat vagy nagyjátékfilm formájában ismerje meg őket a laptop-, vagy jobb esetben tévéképernyőn streamelő néző. Alfonso Cuarón, Charlie Kaufman és Noah Baumbach filmjei után a Damien Chazelle neve által fémjelzett The Eddy című sorozat is jó példája a Netflix „nagylelkűségének”: a jazztől dübörgő nyolcrészes történet ugyanis hibái ellenére is egy valóságos igazgyöngy a szalagra gyártott, tét nélküli sorozatok tengerében.

Űrdráma a Földön – Alice Winocour: Proxima / Ígérem, hogy visszatérek

2020. október 7.

Alice Winocour harmadik nagyjátékfilmje egy asztronauta Mars-előexpedícióra való felkészülését meséli el, a főszereplő Sarah-t játszó Eva Greent az anyaság és a hivatása iránti elkötelezettség örök dilemmái között lebegtetve. Bár a cselekmény teljes egészében a Földön játszódik, atmoszférája néha hidegebb, mint a világűr maga.

...de erős – Válogatás a 2020-as Friss Hús magyar versenyfilmjeiből

2020. szeptember 18.

A márciusról szeptemberre tolódott Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál már nyolcadik éve ad esélyt fiatal, tehetséges rendezőknek arra, hogy munkáikat ne egy töltő nélkül nem működő laptop képernyőjén, vagy jobb esetben az egyetem rossz minőségű vetítőjén, hanem mozivásznon, közönséggel együtt láthassák viszont. És talán ez az egyetlen fesztivál, ahol a magyar filmek vonzásköre erősebb, mint a külföldi filmeké: az idén hat szekció élőszereplős és animációs versenyfilmjei mérettettek meg egymással. Az idei maszkos kiadás természetéből adódóan veszített személyességéből, fontos szakmai programok kerültek át online térbe, de a színvonal idén is nagyon erős volt. Íme tehát egy szubjektív beszámoló néhány idei versenyfilmről, a teljesség igénye nélkül.