Wim Wenders életműdíjat kap az Európai Filmakadémiától Wim Wenders életműdíjat kap az Európai Filmakadémiától

Wim Wenders életműdíjat kap az Európai Filmakadémiától

Az egyetemes filmművészethez való sajátos hozzájárulásának elismeréseképpen az Európai Filmakadémia életműdíjjal tünteti ki a német filmrendezőt. Wim Wenders a díjat  a december 7-én, 37. alkalommal, Lucerne-ben tartandó gálán veszi majd át.

„Ezzel a díjjal Wim Wenders kiemelkedő munkásságát ünnepeljük, amely kíváncsi szemmel és nyitott elmével, szakadatlanul felfedez, kísérletezik – idézi Matthijs Wouter Knolt, az EFA vezérigazgatóját a Cineuropa. – Az Európai Filmakadémia egyik alapító tagjaként, 1990 és 1995 között döntőbizottsági elnökeként, majd 2020-ig elnökeként Wim Wenders szorosan kapcsolódik az Európai Filmakadémiához, mi pedig örömmel ünnepeljük kiemelkedő elkötelezettségét és mondunk neki köszönetet.”

Kedvenc Wim Wenders-filmjeink

2020. augusztus 14.

A német rendező ma lett 75 éves, és ugyan az utóbbi években a filmes termése finoman szólva egyenletlenre sikerült, attól még jó pár klasszikussal ajándékozott meg minket. Íme, néhány köz ...

Olvasd tovább  

Közel hat évtizedes karrierje során Wenders mintegy 90 filmet rendezett, és nagyjából 80-nak volt a producere (is). Háromszor jelölték Oscarra (dokumentumfilmesként), de még szinte 100 jelölése és ugyanennyi díja is van. 2005-ben a locarnói fesztivál, 2015-ben a Berlinale tüntette ki életműdíjával, 2023-ban Lyonban vette át a Lumière-díjat.

A jól végzett munka öröme – Wim Wenders: Perfect Days / Tökéletes napok

2023. augusztus 18.

[Cannes 2023] Aki már pár játékfilmmel (vagy évtizeddel) ezelőtt lemondott Wendersről, azt most kellemesen fog csalódni. Az utóbbi években inkább dokumentumfilmekben kiteljesedő német mester visszatér: fizikailag Tokióba, lélekben Ozuhoz, formailag a minimalizmushoz, soundtrackben pedig a 60-as, 70-es évek amerikai örökzöldjeihez. Cannes-ban pedig a versenybe, 15 év óta először.

Olvasd tovább  

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes