Visky Ábel filmje Kanadában Visky Ábel filmje Kanadában

Visky Ábel filmje Kanadában

Visky Ábel Mesék a zárkából címmel készült első mozifilmjét is meghívta programjába Észak-Amerika legjelentősebb dokumentumfilm-fesztiválja, a torontói HotDocs.

Május végén rendezik meg – a járványhelyzet miatt rendhagyó módon online – Észak-Amerika legjelentősebb dokumentumfilm-szemléjét, a HotDocs-ot. A fesztivál válogatásába a szervezők meghívták Visky Ábel Mesék a zárkából címmel készült filmjét is. A szétszakított családok életét bemutató kreatív dokumentumfilm magyar–horvát–angol koprodukcióban készült a Nemzeti Filmintézet inkubátor programjában.

„Három fogvatartott apa mesét ír a távolban élő gyerekeinek. A mesék persze nem válnak valóra. De mégis, csodával határos módon életre kelnek, filmekké válnak, a rabok, a gyerekek és a többi várakozó családtag főszereplésével. Ritka telefonhívások, alkalmi beszélők keretében készülnek a nagy napra, amikor együtt, közösen alkothatnak valamit. A látványos díszleteket, jelmezeket és animációt is szabadon alkalmazó filmek készítése közben feltárul a szétszakított családok párhuzamosan futó, fájó és felemelő pillanatokkal teli élete” – áll a Mesék a zárkából szinopszisában.

Visky Ábel a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem filmszaka után a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakán végzett, előbb Szász János és Janisch Attila, majd Enyedi Ildikó tanítványaként. Vizsgafilmjeit (Maflicsek, Játszótársak, Romanian sunrise) több fórumon is díjazták, a Semmi bogár című szerelmes rövidfilmjét már majdnem 150 000-en nézték meg online.

Visky Ábel első egészestés filmje, a Mesék a zárkából a Proton Cinema gyártásában készült, operatőre Kürti István és Nagy Zágon, vágója Hargittai László és Vághy Anna, zeneszerzője Asher Goldschmidt, hangmérnöke Horváth Andor, producere Gyárfás Eszter, executive producere Petrányi Viktória volt.

A Mesék a zárkából világpremierjét januárban tartották meg a rangos biarritzi FIPADOC filmfesztiválon.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Egy újfajta vadon

    Színes dokumentumfilm, 84 perc, 2024

    Rendező: Silje Evensmo Jacobsen

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?