Román stand idén először az Európai Filmvásáron Román stand idén először az Európai Filmvásáron

Román stand idén először az Európai Filmvásáron

A román film utóbbi években elért sikerei miatt a Romanian Film Promotion szakemberei elérkezettnek látták az időt egy önálló stand felállítására az Európai Filmvásáron.

Előkelő helyen, a főbejárattal szemben levő emeleti részben kapott helyett az első román filmes stand az Európai Filmvásáron (Europen Film Market). A Berlinale csatolt rendezvényeként a Martin-Gropius-Bau épületében megrendezett és ma záruló filmes vásáron hatalmas banner hirdeti a Romanian Film Promotion standját, melyet a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál alapítói hoztak létre a román film külföldi népszerűsítése céljából.

Mihai Gligor ügyvezető elmondta, hogy Cristian Mungiu tavalyi cannes-i Arany Pálmája óta érezhetően megnőtt az érdeklődés a román film iránt a nemzetközi vásárokon. Persze az elmúlt héten nemcsak a román filmek iránt érdeklődő külföldi fesztiválok és forgalamzók fordultak meg a román standnál, hanem olyan filmgyártó cégek is, amelyek a romániai forgatási helyszínekről és lehetőségekről érdeklődtek – mondta el Gligor, akik számára egy külön színes katalógust állítottak össze vonzó hazai helyszínekkel és a román filmgyártó és filmes bérmunkát vállaló cégek elérhetőségeivel.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?