Román film nyerte a szófiai filmfesztivál nagydíját Román film nyerte a szófiai filmfesztivál nagydíját

Román film nyerte a szófiai filmfesztivál nagydíját

Marius Olteanu első nagyjátékfilmje, a Monştri nyerte a Szófiai Nemzetközi Filmfesztivál legjobb filmnek járó nagydíját.

A 2019-es Berlinálé Fórum szekciójában bemutatott film egy nyolc év házasság után elváló fiatal pár egy napját követi, azt pedig a nézőknek kell eldönteni, hogy a főszereplőkre, vagy pedig a döntéseiket elítélő környezetükre vonatkozik-e a cím.

A film főszerepeit Judith State, Cristian Popa, Alexandru Potocean, Şerban Pavlu, Dorina Lazăr, Gabriel Răuţă játsszák, az operatőr Luchian Ciobanu. A Monştri a Parada Film és a Wearebasca gyártásában készült, a Román Országos Filmközpont (CNC) támogatásával, a Román Közszolgálati Televízió közreműködésével. Producerei: Claudiu Mitcu, Ioachim Stroe és Robert Fiţa, koproducer Marius Olteanu.

Bulgária legnagyobb filmfesztiválját 23. alkalommal szervezték meg március 7. és 17. között. A rendezvény célja bemutatni a kortárs filmeket a helyi közönségnek, illetve a Balkán filmtermését a világnak, bátorítva a nemzetközi koprodukciókat.

A Szófiai Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének díját, a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját és a legjobb bulgár játékfilmnek járó elismerést Dragomir Solev Praseto (The Pig) című filmje nyerte, a legjobb rendező díját pedig a német Nora Fingscheidt vehette át Systemsprenger (System Crasher) című filmjéért. A díjazottak teljes listája itt olvasható.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?