Pulcinella-díjat kapott a Városi legendák egyik epizódja Pulcinella-díjat kapott a Városi legendák egyik epizódja

Pulcinella-díjat kapott a Városi legendák egyik epizódja

Pulcinella-díjban részesült a Városi legendák című Kecskemétfilm-produkció egyik epizódja a Cartoons on the Bay fesztiválon. Az idén online megrendezett fesztivál a gyerekeknek szóló crossmédia és tévés produkciók versenye, az olasz közszolgálati televízió, a RAI kezdeményezésére jött létre 1996-ban.

A Glaser Kati rendezésében készült Városi legendák sorozat Az emberi test című epizódját a 7–11 éves korosztályt megszólító tévésorozatok kategóriában mutatták be. A történetben két kislány szellemes eszmecseréjén derül fény az emberi test működésére. A film értékelésében a zsűri kiemelte az újszerűséget, eredetiséget, innovativitást.

A 3 perces animált családi mesének nem ez az első elismerése. Tavaly két különdíjat is kapott: az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál gyerekfilmes versenyszekciójának zsűrijétől és az argentin Anima tévéfilmes zsűrijétől kapott, a 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon pedig a legjobb forgatókönyvnek járó elismerésben részesült. Ezeken kívül további hat fesztivál tűzte műsorára.

Glaser Kati: Városi legendák - Az emberi test

A most díjazott epizód folytatja az első szériát, amely még 2017-ben kapott támogatást a Magyar Média Mecenatúra Program Dargay Attila-pályázatán, majd 2018-ban a Lakiteleki Filmszemlén elnyerte a Nemzeti Művelődési Intézet különdíját. A magyarországi fesztiválokon kívül az epizódok bemutatkoztak többek között Szlovéniában, Csehországban, Dél-Koreában, Szlovákiában és az Egyesült Államokban is. A 13 új rész idén ősszel készült el; mindkét sorozat elérhető teljes hosszában a Kecskemétfilm YouTube-csatornáján.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold