Portugáliában díjazták az Apró meséket Portugáliában díjazták az Apró meséket

Portugáliában díjazták az Apró meséket

A legjobb forgatókönyv díját és elismerő oklevelet nyert Szász Attila romantikus szélhámosfilmje az Avanca Filmfesztiválon.

A 25. alkalommal megrendezett Avanca Filmfesztivál 10 nap alatt mintegy 150 alkotást mutatott be. A portugál rendezvény nemzetközi mozis, tévés, videós és multimédiás találkozó, amelynek gazdag programjában kreatív műhelyek és kiállítások is teret kapnak. Idén a nemzetközi szakmai zsűri Szász Attila Apró mesék című alkotását elismerő oklevéllel méltatta és a film alapjául szolgáló forgatókönyvért Köbli Norbertet díjazta – közölte a Nemzeti Filmintézet.

„A második világháború legvégén játszódó Apró mesék főcímének és stáblistájának a klasszikus Hollywood nyitó- és záróképsorait idéző stílusával mintha Szászék direkt egyértelműsíteni is akarnák a nézőkben, hogy most bizony nem a kisképernyőn forog a film. Ezzel együtt pedig a 30-as, 40-es évek mozijának egyik fontos műfaját, a film noirt is megidézik, az Apró mesékben ugyanis sok minden megtalálható, ami egy tisztességes amerikai noirhoz elengedhetetlen. Van például erkölcsileg igencsak megkérdőjelezhető foglalkozást űző, magányos, nagyvárosi főszereplő (Szabó Kimmel Tamás), aki újsághirdetéseket böngészve a háború miatt összetört emberekkel hiteti el pénzért vagy kosztért, hogy együtt szolgált az eltűnt fiukkal, férjükkel vagy vőlegényükkel. Akad valamirevaló femme fatale is, a kisfiával az erdő mélyi házban éldegélő csodaszép Judit (Kerekes Vica) személyében, aki annak örülne a legjobban, ha erőszakos férje (Molnár Levente) vissza sem térne a frontról, vagy ha már muszáj visszatérnie, hát legalábbis eltetetné láb alól a múltja elől a vadonba menekülő főszereplővel, akinek ezért el is csavarja a fejét.” Teljes kritikánk itt.

Szász Attila 2019-ben bemutatott mozifilmje, az Apró mesék a Film Positive gyártásában készült, operatőre Nagy András, zeneszerzője Pacsay Attila és Parádi Gergely producere Lajos Tamás, társproducere Köves Ábel volt.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu