Nyílt napot tart a Filmtett Workshop a BABtérben Nyílt napot tart a Filmtett Workshop a BABtérben

Nyílt napot tart a Filmtett Workshop a BABtérben

Rendhagyó módon indul idén a Filmtett nyári alkotótáborát előkészítő, budaörsi képzés: a május 4-i előadások nyitottak és ingyenesek. A téma a rövidfilmes forma, valamint az ahhoz kapcsolódó, dramaturgiai és gyártási kihívások.

Idén negyedik alkalommal indul tavaszi forgatókönyvfejlesztő hétvégével a Filmtett Workshop: az elsődleges cél, hogy a rendező- és az animációsrendező-csoport tagjai már szinte végleges forgatókönyvekkel érkezzenek a nyári alkotótáborba, vagyis a kisfilmek forgatása nagyon hamar elkezdődhessen (erre szükség is van, hiszen a tábor mindössze 10 napja alatt 4 kisjátékfilm és 4–6 animációs film készül el).

A forgatókönyvfejlesztő gyorstalpalónak idén a budaörsi BABtér ad otthont május 4. és 7. között. A vendégelőadók: Kolozsi László író, filmkritikus, Hegedűs Bálint, a filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója, Bernáth Szilárd rendező, az Illyés Művészeti Szakképző Akadémia oktatója, Maruszki Balázs forgatókönyvíró, dramaturg, a Magyar Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztő csapatának tagja, valamint Kerékgyártó Yvonne forgatókönyvíró, filmrendező, a filmalap Inkubátor Programjának egyik mentora.

Az előadásaik minden érdeklődő számára nyitottak.

A május 4-i program:
14:00 Hegedűs Bálint: Bevezetés a dramatikus gondolkodás alapjaiba
15:00 Bernáth Szilárd: Zsáner és hitelesség: a műfajiság esélye az itthoni filmben
16:00 Kolozsi László: A Lecsó című animációs film elemzése strukturális és karakterszempontból. Avagy mit etetnek meg velünk
17:00 Maruszki Balázs, Kerékgyártó Yvonne: Rövidfilm. A sztoritól a forgatásig

A 4. Erdélyi Filmtervfejlesztő Műhely támogatója a Communitas Alapítvány.
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu