Címke: előadás

Az „ipari filmekről” lesz előadás Kolozsváron

2024. április 17. – írta

Vinzenz Hediger, a frankfurti Goethe Universitaet Film és Színház Tanszékének professzora tart előadást a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Filmművészet Karának szervezésében Kolozsváron, április 19-én.

Gelman-kommentár, ahogyan mesteremberek előadják Jeles András betanításában – Jeles András: Álombrigád (1983)

2019. október 26. – írta

Aligha van olyan filmje a ’80-as évek „új érzékenységének”, amely annyira harsányan viselné azokat a neo-avantgárd jegyeket, mint Jeles András Álombrigádja (1983).  A termelési darabot eljátszani készülő brigád széteső képfolyama és narratívája ugyan rokonának tűnik az egyidős Jégkrémbalett-tel (1984) és a Kutya éji dalával (1983), mégis – talán betiltása okán – kívülre került ebből a „szériából”. Jeles harsány formalizmusát rendszerkritikára használta, művét emiatt hét évre dobozba zárták. A bemutatóig többen ellesték és kiforralták fogásait.

Lengyel professzor ad elő a Sapientia EMTE filmszakán

2018. április 13. – írta

A posztklasszikus moziról szól Mirosław Przylipiak kolozsvári előadássorozata. A Gdański Egyetem professzora az Erasmus csereprogram keretében érkezik a Sapientia EMTE  Filmművészet, Fotóművészet, Média tanszékére, Kolozsvárra.

Új szakmai programokkal bővült a Friss Hús

2018. március 29. – írta

A Friss Hús rövidfilm-válogatásának vetítései mellett szakmai programok is várják a fesztivál közönségét. A kerekasztal-beszélgetések a filmszakma jelenlegi helyzetével, a televíziós sorozatok gyártásával és a fesztiváloztatással kapcsolatos kérdéseket járják körbe. 2018-ban is visszatér a pitchfórum és a kritikaíró workshop, illetve idén először lesz Suli-Mozi és filmes job market, a The Hollywood Reporter kritikusa, Boyd van Hoeij pedig a High School Musical 3. című modern klasszikust elemzi előadásában.

Nyílt napot tart a Filmtett Workshop a BABtérben

2017. április 20. – írta

Rendhagyó módon indul idén a Filmtett nyári alkotótáborát előkészítő, budaörsi képzés: a május 4-i előadások nyitottak és ingyenesek. A téma a rövidfilmes forma, valamint az ahhoz kapcsolódó, dramaturgiai és gyártási kihívások.

Titanic filmen – előadás Budapesten

2014. március 26. – írta

1912-es elsüllyedése után alig egy hónappal már elkészült az első Titanicról szóló film – ez a lelkesedés ráadásul az elmúlt 100 évben sem csökkent. A legismertebb James Cameron 1997-es romantikus mozija, amelyben Leonardo DiCaprio és Kate Winslet a legendás hajó orrában nemcsak a világ királyának, hanem a filmgyártás királyának érezhette magát, hiszen a film minden idők egyik anyagilag legkifizetődőbb filmes vállalkozása lett. A hajólegenda filmváltozatairól Hubai Gergely tart előadást a JAM Táncműhelyben, április 12-én, szombaton.

(Át)vágó – Interaktív, játékos filmtörténeti előadás lesz Budapesten

2014. február 16. – írta

Filmes játékra, mozis bakik szórakoztató felfedezésére hívja az érdeklődőket Hubai Gergely filmesztéta, az ELTE Filmtudományi Tanszékének egykori vendégelőadója. A résztvevők játékos formában fedezhetik fel a James Bond-filmek hibáit, apróbb-nagyobb pontatlanságait március 8-án 19 órai kezdettel a budapesti Jam Táncműhelyben. Egyenlő esélyekkel játszhat bárki, függetlenül attól, hogy mennyire jártas a Bond-filmekben vagy a filmművészetben általában.

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini