Négy díjat nyert az Aglaja a Monte-Carlóban Négy díjat nyert az Aglaja a Monte-Carlóban

Négy díjat nyert az Aglaja a Monte-Carlóban

Négy díjjal Deák Krisztina Aglaja című filmje a nagy nyertese az idei monte-carlói televíziós fesztiválnak, amelyen csütörtök este jelentették be a legrangosabb európai televíziós elismerés nyerteseit. Díjat nyert az On the Spot gázai filmje is.

Az Aglaja mindhárom kategóriában, amelyben jelölést kapott, elnyerte az Arany Nimfát, így a legjobb tévéfilmnek, a legjobb rendezőnek és a legjobb női főszereplőnek (Ónodi Eszter) járó díjat, emellett megkapta a Monacói Vöröskereszt különdíját is – olvasható a filmet a fesztiválra koprodukciós partnerként benevező RTL Klub honlapján.

A tévécsatorna közleménye szerint a három Arany Nimfa-díjjal minden idők egyik legnagyobb televíziós sikerét érte el az Aglaja. A filmet tavaly októberben mutatták be a magyar mozik, azóta számos nemzetközi filmszemlére hívták meg.

Az Aglaja egy anya és lánya különös viszonyáról szól, az őket körülvevő, ideológiákkal, szegénységgel és kétségekkel átitatott világban. A mama, Sabrina egyedülálló mutatványa, hogy a hajánál lógva égő fáklyákkal zsonglőrködik. Az édesanyát féltő gyermeki rettegés által megtépázott jelent és jövőt Deák Krisztina különleges hangulatú képekkel, a rá jellemző egyedi látásmóddal ábrázolja – hangsúlyozza a közlemény.

A rendezőnő korábban a Jadviga párnájáért már hazavihetett egy Arany Nimfát Monte-Carlóból – emlékeztet az RTL Klub.

Az idei fesztiválon a dokumentumfilmes kategória díját az M1-en látható On the Spot gázai filmje nyerte el. Cseke Eszter és S. Takács András műsora a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megrendelésére készült az On The Spot: Harcosok című szériában.

Monte Carlóban több mint 30 éve nem kapott Arany Nimfát magyar riportfilm – hangsúlyozta közleményében az MTVA.

(hvg)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes