Meghalt Peter Brook színházi és filmrendező Meghalt Peter Brook színházi és filmrendező

Meghalt Peter Brook színházi és filmrendező

A legyek ura és a Mahábhárata ünnepelt rendezője 97 éves volt. Szombaton, július 2-án hunyt el Párizsi otthonában.

Peter Stephen Paul Brook 1925. március 21-én született Londonban. Litván zsidó szülei az első világháború végén telepedtek át Oroszországból Franciaországon és Belgiumon át Londonba, apja villamosmérnök, anyja vegyész kutató volt. (A család eredeti neve Bryck volt.) Zseniális gyermekük négyéves korában négyórás Hamlet-előadást tartott a szüleinek.

Peter Brook tanulmányait Oxfordban végezte orosz irodalom szakon, ahol érdeklődése a színház felé fordult. 21 évesen állította színpadra első önálló darabját, a Lóvátett lovagokat, majd egy év múlva előállt a Rómeó és Júliával. 23 évesen kinevezték a Királyi Operaház produkciós vezetőjévé, de néhány hónap múlva ki is rúgták, amiért Richard Strauss Saloméját Salvador Dalí botrányos, szürrealista díszletei között mutatta be. Az 50-es években megváltozott a viszonya a színházzal, merész újításairól vált világhírűvé. Sokat vendégeskedett Párizsban és New Yorkban, darabjait meghívták a Broadwayre is. Újraálmodott egy sor Shakespeare-darabot, amelyekkel világszerte turnézott – A szentivánéji álommal pl. Budapesten is járt –, rendezett musicaleket, a színpadra vitte többek közt a vietnámi háború elleni amerikai tiltakozást, és kilenc órás monstre előadásban rendezte színpadra a Mahábhárata című indiai eposzt. (Utóbbiból televíziós minisorozatot is rendezett később.)

Peter Brook

Filmes karrierje 1953-ban indult egy adaptációval: a Koldusoperában Laurence Olivier játszotta a főszerepet, zenéjét pedig kora ünnepelt zeneszerzője, az Amerikából nemrég hazatért Arthur Bliss szerezte, akivel Brook már színpadon is dolgozott együtt. Tíz évvel később Cannes-ban versenyzett A legyek ura filmadaptációjával, miután 1960-ban már egyszer megfordult a fesztiválon a Moderato cantabile rendezőjeként. 1967-ben Locarnóban mutatta be a Marat halálát (Marat/Sade), és el is nyerte a zsűri különdíját, egy évvel később pedig Velencében versenyzett a vietnámi háborúval foglalkozó, Tell Me Lies című dokumentumfilmjével. Shakespeare nem csak színházi karrierjét, hanem a filmest is végigkísérte: 1970-ben vászonra rendezte a Lear királyt, 2002-ben pedig tévéfilmet forgatott a Hamletből. Utolsó mozgóképes munkája a 2018-as Beckett by Brook című televíziós vígjáték volt.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes