A Vidéki vasárnap, Az élet és semmi más, a Jazz Párizsban, a Válságállapot és szinte 40 másik film rendezője, forgatókönyvíró és producer, az újhullám utáni rendezőgeneráció vezéralakja 79 éves volt.

Tavernier Lyonban született, és már kamaszkorában filmrendező szeretett volna lenni. A középiskolában Volker Schlöndorffal osztálytársak voltak. A Sorbonne hallgatójaként egyszer készített egy interjút Jean-Pierre Melville-lel, ami meghatározó élmény volt számára: egyrészt elindította publicista pályafutását, másrészt a filmest is, hiszen Melville mellett rendezőasszisztenskedhetett is. Egy barátjával társulva a nekik tetsző filmek sajtóképviseletét vállalta. Filmtörténészként többek közt az amerikai filmmel foglalkozott: megírta Az amerikai film 20 éve történetét, aztán az anyag újabb kiadásait az amerikai mozi 30, illetve 50 évére bővítette.

A 60-as években asszisztenskedett néhány olasz filmben, és egy-egy részlet rendezését is elvállalta, de rendezőként az igazi áttörtést A Saint-Paul órása (L' horloger de Saint-Paul, 1974) című bűnügyi filmdráma jelentette Tavernier számára: a Georges Simenon-regény alapján készült film elvitte a zsűri különdíjának megfelelő Ezüst Medvét a Berlinalén. E visszajelzés után Tavernier főállású filmrendezőként dolgozott tovább.

1975-ben otthon is a legnagyobb presztízsű díjjal ismerték el a tehetségét: a Keződjék hát az ünnep! (Que la fête commence...) című történelmi film írójaként és rendezőjeként megkapta a „francia Oscart”, a César-díjat. Egy évvel később A bíró és a gyilkos (Le juge et l'assassin) is forgatókönyvírói Césart kapott, és ettől kezdve a César-gálák szinte állandó vendége volt.

1980-ban két filmet is bemutatott: az Egy hét vakáció (Une semaine de vacances) Cannes-ban versenyzett, a Halál egyenes adásban (La mort en direct) Berlinben. Egy évvel később a Nagytakarításban (Coup de Torchon) fogott egy Jim Thompson-regényt és a történetét a francia uralom alatti Észak-Afrikába helyezte, a főszerepeket Philippe Noiret-nak és Isabelle Huppert-nek adta. A lepukkant faluban a törvény egyetlen őreként valójában a saját céljaiért harcoló rendőr sztorija így már a gyarmatok erkölcsvesztéséről és rasszista feszültségeiről szólt, és 10 César-jelölés mellett jelölték a legjobb külföldi film Oscar-díjára is.

1984-ben következett a Vidéki vasárnap (Un dimanche à la campagne) című dráma. Az 1912-ben, egy Párizs melletti házban játszódó film egy család belső feszültségeit leltározza fel finoman és részletgazdagon, és ebben a családban a nézők közül sokan ráismerhettek a sajátjukra – ebben az évben Tavernier lett a legjobb rendező Cannes-ban. Következő filmje, a Jazz Párizsban ('Round Midnight, 1986) című zenés filmdráma fekete, amerikai jazz-zenészekről szól, akik az 50-es években Párizsban keresték a sikeres karrier titkát, épp ezért gazdag és értékes filmzenéje miatt vált felejthetetlenné.

1989-ben a háborús filmek műfajába is belekóstolt: Az élet és semmi más (La vie et rien d'autre) háborúja a békeszerződések után is folytatódik; egy eltűntek után kutató orvost két nő keres fel, aki számára nem ért véget a háború Versailles-ban. A film négy Césart és a legjobb idegen nyelvű filmnek járó BAFTA-díjat nyerte el. Tavernier  később is készített még – szintén nagy kritikai és közönségsikerrel övezett – háborús filmeket (Capitaine Conan / Conan kapitány 1996, Laissez-passer / De Gaulle katonái, 2002).

Az 1995-ben bemutatott A csalétek (L'appât) újabb hatalmas siker volt. Címszereplője egy hamvas szépségű fiatal lány, aki durva játékba megy bele: leköti egy férfi figyelmét, amíg a barátja és annak havere kirabolják az illetőt. A valós eseményeket feldolgozó krimi többek közt egy Arany Medvét ért... A 90-es éveket a Válságállapottal (Ça commence aujourd'hui) zárta, fél évszázados alkotópályájának utolsó évtizedében pedig olyan remekműveket tett le közönsége elé, mint Az elektromos ködben (In the Electric Mist) című krimi, a kosztümös Montpensier hercegnő (La princesse de Montpensier) vagy A francia miniszter (Quai d'Orsay) című filmszatíra.

Karrierje során több dokumentumfilmet is rendezett, utolsó alkotásai is az volt: a tévésorozattá is bővített Voyage à travers le cinéma français című filmtörténeti összefoglaló.