Magyar filmet is díjaztak Annecyban Magyar filmet is díjaztak Annecyban

Magyar filmet is díjaztak Annecyban

A nemzetközi animációsfilm-fesztiválon a Metropolitan Egyetem hallgatója, Dell'Edera Dávid Balkon című filmje elnyerte a zsűri díját a diplomamunkák kategóriájában.

A hétvégén véget ért fesztiválra idén mintegy 2600 alkotást neveztek, ebből több mint 200-at válogattak be a különböző szekciókba.

A diplomamunkák között a Depart at 22 című holland alkotásé lett a fődíj.

A fesztiválon három magyar animáció szerepelt: Dell'Edera Dávid animációja mellett Kreif Zsuzsanna és Hegyi Olivér Otthon, édes otthon, valamint Andrasev Nadja A nyalintás nesze című munkája.

Dell'Edera Dávid Balkon című hatperces diplomamunkája egy lakótelep életébe nyújt bepillantást egy forró nyári napon. Bár a panelrengetegben élők ugyanabba a közösségbe tartoznak, a távolság köztük leküzdhetetlen. A lakásukba visszahúzódó emberek mindennapi teendőikkel foglalkoznak, míg valami ki nem zökkenti őket a banális rutinból. Az artisztikus vizualitású, 2D és 3D technikát egyaránt alkalmazó film asszociatív módon szól az elidegenedésről.

Curtiz

Dell'Edera Dávid 18 évesen kezdett komolyabban foglalkozni az animációval és a filmezéssel. Nem sokkal ezután felvételt nyert a Budapesti Metropolitan Egyetemre, tanulmányai alatt animátorként dolgozott több reklámfilmben, játékban és videoklipben. Tavaly végzett a Metropolitan Egyetemen.

A Balkon az Umbrella animációs stúdióval koprodukcióban és a Magyar Média Mecenatúra Macskássy Gyula-pályázatának támogatásával készült.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?