Lengyel rendező filmjét nevezi Csehország Oscarra Lengyel rendező filmjét nevezi Csehország Oscarra

Lengyel rendező filmjét nevezi Csehország Oscarra

Agnieszka Holland Sarlatán (Charlatan) című, Csehországban forgatott történelmi filmdrámáját nevezi idén a Cseh Film- és Televíziós Akadémia (CFTA) a legjobb külföldi film Oscar-díjáért folyó versenybe – közölte Silvie Marková, a CFTA képviselője kedden a cseh hírügynökséggel.

A cseh akadémiai zsűri a producerek által javasolt tíz filmből választotta ki a Sarlatánt a megmérettetésre, amelynek eredményét 2021. április 25-én jelentik be Los Angelesben.

A Csehországban gyakran dolgozó Agnieszka Holland játékfilmje Jan Mikolásek múlt századi cseh természetgyógyász életét és hányatott sorsát mutatja be. A forgatókönyvet Marek Epstein írta, a főszerepeket Ivan Trojan és fia, Josef alakítják.

A Sarlatán világpremierje az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon volt, a világsajtóban pozitívan fogadta. Csehországban két hónapja vetítik a mozik és több mint 250 000-en nézték már meg. A film legutóbb szeptemberben a palicsi Európai Filmfesztiválon kapott díjat. A Sarlatán és a Festett madár (Nabarvené ptáce, r. Václav Marhoul) című cseh filmeket jelölték az idei Európai Filmdíjra is, amelynek eredményét novemberben a sevillai filmfesztiválon hirdetik ki.

Korábban két csehszlovák és egy cseh film kapta meg a legjobb külföldi alkotásnak járó Oscar-díjat: az Üzlet a korzón (Obchod na korze, r. Ján Kádár, Emanuel Klos, 1965), a Szigorúan ellenőrzött vonatok (Ostre sledované vlaky, r. Jirí Menzel, 1967) és a Kolja (r. Jan Sverák, 1996).

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?