Két újabb Denis Villeneuve-film a láthatáron Két újabb Denis Villeneuve-film a láthatáron

Két újabb Denis Villeneuve-film a láthatáron

A két Dűne sikere után a kanadai filmrendező már az újabb folytatáson dolgozik, ugyanakkor egy atomháborús témájú adaptáció kapcsán is tárgyal a Dűnéket is gyártó Legendaryvel.

Annie Jacobsen Pulitzer-jelölt könyve, a Nuclear War: A Scenario alapján készülhet filmadaptáció. A nem fikciós kötet a tervek szerint játékfilm kiindulópontja lesz, Villeneuve pedig a rendezésről és a produkceri munkáról is tárgyal a stúdióval. Villeneuve producertársa, Tanya Lapointe is beszállna a projektbe – adta hírül a Variety. Ahogy a címe is jelzi, a könyv egy lehetséges forgatókönyvet állít össze arról, hogy milyen lenne egy atomháború. Az anyag katonai és civil szakértőkkel készített több tucatnyi exkluzív interjúból áll össze, a szerző olyan embereket keresett meg, akik fegyvereket építettek, választervekre van rálátásuk, vagy korábban felelősek voltak egy atomháborút kirobbantó döntés szükség esetén történtő meghozataláért.

A Dűne: Messiás (Dune: Messiah) esetén biztos, hogy Villeneuve rendezi, és el is kezdett dolgozni a projekten. A forgatókönyvet ezúttal is Villeneuve írja Frank Herbert regénye alapján, és a főszerepet Timothée Chalamet fogja játszani.

Mindeközben a Dűne 2 még mindig a mozikban dübörög, most 630 millió dollárnál tart a nemzetközi bevétele, egyelőre ez az idei év legnagyobb bevételű hollywoodi filmje.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • Zúzógép

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 123 perc, 2025

    Rendező: Ben Safdie

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Vadászat után

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 138 perc, 2025

    Rendező: Luca Guadagnino

  • Dinți de lapte

    Színes filmdráma, thriller, 104 perc, 2025

    Rendező: Mihai Mincan

  • Jó szerencse

    Színes vígjáték, 98 perc, 2025

    Rendező: Aziz Ansari

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 120 perc, 2025

    Rendező: Scott Cooper

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

Szavazó

Ki a kedvenc S.S. monogramos színésznőd?