Jafar Panahi iráni rendezőt kérték fel a Berlinale zsűrielnökének Jafar Panahi iráni rendezőt kérték fel a Berlinale zsűrielnökének

Jafar Panahi iráni rendezőt kérték fel a Berlinale zsűrielnökének

Jafar Panahi iráni filmrendezőt kérték fel a februári Berlinale zsűrielnökének; az ellenzéki filmest idén Cannes-ban is a zsűribe várták, de akkor nem mehetett, mert az iráni hatóságok őrizetben tartották. (MTI)

Dieter Kosslick, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója hétfőn beszélt a meghívásról, és reményének adott hangot, hogy Panahi el tud majd utazni a 61. Berlinaléra, és csatlakozik a zsűri tagjaihoz.

Az iráni hatóságok márciusban tartóztatták le a filmrendezőt meg nem nevezett vádak alapján. Több mint két hónappal később 200 ezer dolláros (40 millió forintos) óvadék fejében került szabadlábra, mindeddig nem történt vádemelés az ügyében.

Panahi négy évvel ezelőtt Pályán kívül című filmjével Ezüst Medve-díjat nyert a Berlinalén. A produkció iráni lányokról szólt, akik fiúnak maszkírozva akarnak beosonni egy futballmeccsre.

A Berlini Filmfesztivált 2011. február 10. és 20. között rendezik meg.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?