Filmes programok Pécsett Filmes programok Pécsett

Filmes programok Pécsett

Többek között török és német filmhét, valamint a közép- és délkelet-európai mozira fókuszáló CinePécs filmfesztivál is a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa (EKF)-projekt interkulturális jellegét erősíti.

A programsorozat első nagyobb filmes eseménye szorosan a baranyai városhoz kötődik: Pozsgai Zsolt A föld szeretője című játékfilmje Zsolnay Vilmosnak, a világhírű pécsi keramikusmester-gyárosnak állít emléket. A márciusban bemutatandó film főszerepében Zsolnay figuráját Őze Áron alakítja, partnerei többek között Koncz Gábor, Auksz Éva, Sunyovszky Szilvia, Kézdy György és Görög László.

Áprilisban a diákoké a főszerep: 23-án és 24-én a tizedik alkalommal megrendezett Pécsi Diákfilmfesztivál keretében az általános és középiskolás korosztály ifjú alkotói mutatják be munkáikat.

Május 13. és 20. között a török film világával ismerkedhetnek meg a pécsi Apolló és Uránia mozikba látogatók. A török filmhét a két kontinens határán fekvő ország dinamikusan fejlődő filmiparának terméséből válogat, az EKF Utazás a török félhold körül elnevezésű fesztiváljához kapcsolódva.

Pécs és Isztambul mellett Essen és az északnyugat-németországi Ruhr-vidék viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet, így a magyar és török filmek mellett nem maradhatnak ki a német mozi legjobb alkotásai sem. A német filmhét elsősorban a Ruhr-vidék gazdag filmes hagyományait mutatja be az Apolló és az Uránia moziban szeptember 2. és 8. között.

A két filmszínház mellett Civil Közösségek Háza ad otthont október 4. és 10. között a II. CinePécs – Pécsi Nemzetközi Filmünnepnek. A Moveast – délkelet-európai elsőfilmesek fesztiváljának továbbfejlesztéséből kialakult egyhetes rendezvény 2010-ben új műfajok, tematikák meghonosítására, szélesebb közönség megszólítására törekszik. A filmfesztivál elsődleges célja a közép- és délkelet-európai elsőfilmes alkotók bemutatása, így a közönség horvát, szerb, szlovák, cseh, lengyel, bolgár, osztrák, bosnyák, ukrán, török, görög és román alkotásokkal egyaránt találkozhat. A CinePécs versenyprogramjait szakmai beszélgetések és egyéb programok is színesítik – részletezte az MTI.

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor