Először lesz kreatív dokumentumfilmes versenyprogram a CineFesten Először lesz kreatív dokumentumfilmes versenyprogram a CineFesten

Először lesz kreatív dokumentumfilmes versenyprogram a CineFesten

Új, kreatív dokumentumfilmes versenyszekciót indít a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. A CineDocs 11 hazai és nemzetközi alkotást mutat be, köztük két Oscar-díjas rendező – Ron Howard és Asif Kapadia – filmjét is, hívják fel a figyelmet közleményükben a szervezők.

Ron Howard a miskolci versenyben Pavarotti című életrajzi dokumentumfilmjével indul, amelyben a többszörös Grammy-díjas tenort nem csupán világsztárként, hanem emberként is megmutatja. Asif Kapadia Diego Maradona című filmje is egy világsztárt hoz testközelbe. A korábbi oknyomozó, igazságfeltáró filmjeiről (Senna, Az Amy Winehouse sztori/Amy) ismert Oscar-díjas rendező a portréfilmjében nem udvariaskodik, mindent megmutat. A feltörekvő tehetséget, a futballista szupersztárt, a nápolyi istent, a gengszterek barátját és az emberi ronccsá váló sztár bukását is. Először látható Magyarországon, a CineFesten a cannes-i díjazott Chris, a svájci (Chris the Swiss) című kreatív dokumentumfilm, Anja Kofmel alkotása. A délszláv háború idején rejtélyes körülmények között vesztette életét a svájci haditudósító, Christian Würtenberg. Anja Kofmel húsz évvel később döntött úgy, hogy megpróbálja kinyomozni, mi is történt valójában.

Magyar premierek

A fesztiválon mutatkozik be a magyar HBO új, saját gyártású dokumentumfilmje, a Csillagfény távolság, Bársony Katalin alkotása, amely a hazai és nemzetközi jazz világába kalauzolja a nézőket. Balázs József, a film főszereplője egy visszahúzódó zeneszerző, aki zongorajátékában leveti gátlásait és utat enged csillogó tehetségének. A zenészcsaládban felnőtt Balázs József egyedülálló érzékkel ötvözi a roma zenei hagyományokat a kortárs jazz műfajával. Az új hangzásvilágra Tim Ries legendás szaxofonos is felfigyel, akivel közös munkába kezdenek. A dokumentumfilm főszereplője arról álmodik, hogy a lehetőségek földjén, a jazz hazájában, Amerikában is felfedezik. De Józsefnek saját démonjaival kell megküzdenie, míg megérti, hogy a sikert ne az álmok kergetésében, hanem a már megtett út eredményeivel mérje.

Lerner János dokumentumfilmje, a Vadonvilág – gróf Széchenyi Zsigmond nyomában is a CineFest CineDocs programjában versenyez. A dokumentumfilm címszereplője, gróf Széchenyi Zsigmond a magyar vadászati kultúra kimagasló alakja, utazó, író, a Széchenyi család leszármazottja. A gróf 1964 januárjában feleségével együtt trófeagyűjtő expedíción vett részt Kenyában, hogy kiegészítse az 1956-os forradalom idején megsemmisült múzeumi állattár anyagát. A Vadonvilág nem csupán a Kilimandzsáró vidékére kalauzol el, hanem mozaikszerűen eleveníti fel a legendás vadász-író-nemesember életének legjelentősebb, sorsdöntő epizódjait.

Folyékony arany

A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon lesz a világpremierje a Kossuth-díjas Almási Tamás Folyékony arany című egészestés nagy-dokumentumfilmjének. Az első magyar borról szóló mozifilm a tokaj-hegyaljai borvidék elkötelezett borászait, és a tokaji aszút mutatja be a közönségnek. Három elszánt hős - Szepsy István egy neves magyar borászfamília sarja, Bacsó András a Tokaj Oremus Szőlőbirtok vezetője, Alkonyi László a borászatba beleszerető hajdani bróker -, akiket közös szenvedélyük hozott össze: elkészíteni a nagy magyar bort, amely visszatérhet a világ legigényesebb asztalaira.

Mesterséges intelligencia és holdutazás

A Szia AI! – Szerelem a jövőből (Hi, A.I. - Love Stories from the Future) című kreatív dokumentumfilmben Isa Willinger rendező a mesterien komponált képek és a humor segítségével enged bepillantást az emberszabású robotok és a mesterséges intelligencia világába.

Veronika Janatková alkotása, a Jegy a Holdra (Ticket to the Moon) kreatív és humoros módon tárja fel a Pan Am légitársaság Holdutazás projektjét. A rendező nagypapája egyike annak a 100 ezer fős klubnak, akik a ’60-as évek végén felkerültek a Holdutazás várólistájára. A Jegy a Holdra bemutatja a még mai is élő jelentkezők személyes történeteit, a korszak jellemzőit.

Ticket to the Moon

A locarnói világpremier után érkezik Miskolcra a Space Dogs című alkotás, Elsa Kremser és Levin Peter dokumentumfilmje. Lajka egyszerű, szovjet kóbor kutyaként lézengett, amíg ki nem választották a megtisztelő feladatra, hogy ő legyen az első élőlény az űrben a Szputnyik-2 műhold fedélzetén. Bár a kalandot nem élte túl, Moszkvában ma is tartja magát a legenda, hogy a szelleme visszajár, és időről időre a város utcáin kísért. A film meditatív hangvételű főhajtás minden olyan élőlény előtt, aki valaha részt vett az űrversenyben. Igazi kuriózumot jelentenek a filmben szereplő soha nem látott, korabeli felvételek. A dokumentumfilmet a rendezők is elkísérik Miskolcra.

A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált szeptember 13–21. között szervezik meg.

(közlemény)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins