Elhunyt Erkel András animációsfilm-producer Elhunyt Erkel András animációsfilm-producer

Elhunyt Erkel András animációsfilm-producer

Hosszú, türelemmel viselt betegségben, 53 évesen elhunyt Erkel András animációsfilm-producer – közölte a család tegnap este az MTI-vel.

Erkel András a magyar és európai animációs filmgyártás meghatározó alakja volt. Frank Zappa, Michael Jackson, John Coates, Csupó Gábor és Varga Csaba mellett számos világszerte ismert alkotó- és előadóművésszel dolgozott együtt. A vezetésével készült tévé- és mozifilmek a legrangosabb nemzetközi díjakat nyerték el, a Berlini Ezüst Medvétől az Annecy Kristályig – olvasható a család közleményében.

Erkel András 1962-ben született Budapesten. 1988-ban Varga Csaba filmrendezővel megalapította a Varga Stúdiót, majd 1996-ban Londonban alapított stúdiót John Coates brit filmrendezővel.

Nemzetközi karrierje 1990-ben indult, A Simpson család egyik videoklipjében működött közre producerként. Televíziós producerként többek között az HBO, a Disney, a Warner Bros. és a National Geographic médiavállalatoknak szállított filmeket. Gyártott csatornaazonosító szpotokat is a Cartoon Network és a Minimax gyerekcsatornának.

Produceri tevékenysége mellett 2005-től a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanított. Szintén 2005-től a Baestarts Stúdió vezetője volt.

Számos filmszakmai szervezetben vállalt tevékenységet. 2008-ban felkérést kapott a malajziai kormánytól, hogy járuljon hozzá szakmai tanácsaival a helyi digitális animációs filmgyártás elindításához.

2010-ben első díjat nyert a 41. Magyar Filmszemle rövidfilmes kategóriájában.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold