Nézz „elborult animációkat” Budapesten!
2024. március 18. – írta a szerk.
Az utóbbi 23 év magyar kisfilmjeiből állított össze izgalmas válogatást a Szerkesztőség, az AA1 és a Fiss Hús március 21-e, csütörtök estére.
Az utóbbi 23 év magyar kisfilmjeiből állított össze izgalmas válogatást a Szerkesztőség, az AA1 és a Fiss Hús március 21-e, csütörtök estére.
Február 3. és 9. között a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjnyertes rövidfilmjeit vetíti a budapesti Cinema MOM. Az összeállítás minden nap 19 órától lesz látható, a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött.
A televíziós vagy streaminges bemutatásra szánt animációk pályázati kategóriájában Bárdos Csaba, Gellár Csaba, Lerch Tamás, Máli Csaba és Miklósy Zoltán projektjei számára szavazott meg összesen 427,8 millió forint gyártási támogatást a Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága.
A Habfürdő – zenés trükkfilm szívdobbanásra című animációs kultfilm két alkalommal lesz látható a filmarchívum YouTube-csatornáján: az első vetítés a rendező, Kovásznai György születésnapján, május 15-én 19 órakor kezdődik, az ismétlés másnap, 16-án szintén 19 órától lesz elérhető.
Az Oscar-kvalifikációs időszak végén összeállt az ún. loglist: idén 96 rövid animációs film versenyezhet kategóriája Oscar-díjáért, és ezek közül kettő magyar.
Két egészestés animációs klasszikust, a Macskafogót és a Vízipók csodapókot hozza el a gyerekeknek az október elején megszervezett 19. Filmtettfeszt. A vetítésekre a belépés ingyenes.
A legjobb animációs rövidfilm díját nyerte Rofusz Ferenc Az utolsó vacsora című alkotása a Jesus Cine Festen, az Argentínai Nemzetközi Keresztény Film Fesztiválon - olvasható a fesztivál honlapján.
Digitálisan felújítva tér vissza szeptember 19-től a magyarországi mozikba Jankovics Marcell 1973-ban bemutatott rajzfilmklasszikusa, a János vitéz.
Tóth Luca Lidérc úr című alkotása kapta a legjobb animációnak járó Børge Ring díjat a dániai Odense Nemzetközi Filmfesztiválon (OFF), így Oscar-díjra nevezhető, írja a Dot & Line animációs hírportál. A fesztiválon Buda Flóra Anna Entropia című MOME Anim diplomafilmje is versenyzett.
Július 29-én, a montreali Fantasia Filmfesztiválon lesz Jankovics Marcell frissen restaurált Fehérlófia című rajzfilmjének nemzetközi bemutatója, amerikai forgalmazásával pedig az Arbelos Films foglalkozik.
23 napja – írta Szabó R. Ádám
22 napja – írta Forró Boldizsár
1 hónapja – írta Kovács Patrik
1 hónapja – írta a szerk.
Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2026
Rendező: David Robert Mitchell
Dokumentumfilm, 70, perc, 2005
Rendező: Bálint Arthur
Dokumentumfilm, 74, perc, 2024
Rendező: Szendőfi Balázs
Dokumentumfilm, 43, perc, 2006
Rendező: Ambrus Emese
Dokumentumfilm, 49, perc, 2024
Rendező: Fábián Andor
Dokumentumfilm, 20, perc, 2017
Rendező: Dezső Mátyás
Fikciós film, 7, perc, 2017
Rendező: Holhos Fanni
Fikciós film, 24, perc, 2014
Rendező: Visky Ábel
Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2026
Rendező: David Robert Mitchell