Bong Joon-ho először forgat hollywoodi filmet Bong Joon-ho először forgat hollywoodi filmet

Bong Joon-ho először forgat hollywoodi filmet

Az Élősködők (Gisaengchung / Parasite, 2019) Oscar-díjas rendezője a Warner Bros. stúdióban forgatja következő játékfilmjét, a főszerepről pedig Robert Pattinsonnal tárgyal.

Bong Joon-ho következő filmje a sci-fi műfajában kalandoz Edward Ashton Mickey7 című regénye nyomán. A thrillerbe hajló történet főszereplője egy leépíthetőnek nyilvánított ember, a Nifheim nevű fagyott bolygó gyarmatosításával megbízott expedíció egyik tagja, aki megtagadja, hogy Mickey8 nevű klónja a helyébe léphessen.

A New York Times kritikusa, Jason Pargin szerint a februári megjelenése előtt álló regény „elgondolkodtató sci-fi témák, bohózatos kapcsolati dráma és egzotikus testhumor egyedülálló keveréke”, főszereplője „megtapasztalja a csillagközi utazás és a földönkívüliekkel való találkozás csodáit, miközben szó szerint a világ legrosszabb melóját végzi”; „az eredmény felváltva szórakoztató, izgalmas és rémisztő, mintha minden fejezete az agyad különböző részeit próbálná bekapcsolni”.

Egyelőre nem tudni, hogy a filmadaptáció mennyire lesz hű a regény cselekményéhez, viszont ez lesz Bong Joon-ho második Warner-produkciója – nemrég az Élősködők tévésorozat-változata kapcsán egyezett meg a stúdióval (a szérián jelenleg is dolgozik Adam McKayjel együtt) –, és ez lesz a rendező legújabb mozija a négy Oscar-díjjal (és két további jelöléssel), illetve egy sor további, nemzetközi díjjal értékelt Élősködők, minden idők legnagyobb bevételű dél-koreai filmje óta.

(Variety)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Egy újfajta vadon

    Színes dokumentumfilm, 84 perc, 2024

    Rendező: Silje Evensmo Jacobsen

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?