A Poligamy nyitja a római Nevető Európa filmfesztivált A Poligamy nyitja a római Nevető Európa filmfesztivált

A Poligamy nyitja a római Nevető Európa filmfesztivált

Az Orosz Dénes rendezte Poligamy című magyar film nyitja meg a péntek este kezdődő, Nevető Európa (L'Europa che ride) elnevezésű európai filmszemlét Rómában.

Kép a Poligamy című filmből

A Csányi Sándor és Tompos Kátya főszereplésével 2009-ben készült alkotás lesz az első a február 2-ig tartó, 8 filmet felvonultató mustrán, amelyet az olasz fővárosnak a Marcello Mastroianniról elnevezett terén működő Moziházban (Casa del Cinema) rendeznek meg. A filmszemlén a magyar film mellett német, osztrák, spanyol, finn, lengyel, román és szlovák alkotások mutatkoznak be a római közönségnek.

A szemlét – prospektusa szerint – a mosoly jegyében rendezik meg, hogy ki lehessen nevetni az előítéleteket és a sztereotípiákat. A filmek a komoly kormányüléseken, a politikai és pénzügyi eseményeken túli, mindannyiunk számára jól ismert Európát kívánja bemutatni a minden országban ugyanúgy szórakoztató szereplőkkel és helyzetekkel.

Az olaszországi Európai Uniós Nemzetek Kulturális Intézete Egyesülete (Eunic) szervezésében zajló filmszemléhez az alkotásaikkal résztvevő nemzetek római kulturális intézetei csatlakoztak – közöttük a Balassi Intézet – Római Magyar Akadémia (RMA) is.

(mti)

 

Friss film és sorozat

  • Jeanne du Barry - A szerető

    Színes életrajzi, történelmi, 113 perc, 2023

    Rendező: Maïwenn Le Besco

  • Hidegvér

    Színes bűnügyi, thriller, 134 perc, 2023

    Rendező: Grant Singer

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • MMXX

    Színes filmdráma, vígjáték, 160 perc, 2023

    Rendező: Cristi Puiu

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott

  • Repülés kezdőknek

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Hafsteinn Gunnar Sigurðsson

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Friss film és sorozat

  • Jeanne du Barry - A szerető

    Színes életrajzi, történelmi, 113 perc, 2023

    Rendező: Maïwenn Le Besco

  • Hidegvér

    Színes bűnügyi, thriller, 134 perc, 2023

    Rendező: Grant Singer

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • MMXX

    Színes filmdráma, vígjáték, 160 perc, 2023

    Rendező: Cristi Puiu

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott

  • Repülés kezdőknek

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Hafsteinn Gunnar Sigurðsson