A bukaresti Colectiv-tűzvészről készült film nyitja a Verziót Budapesten A bukaresti Colectiv-tűzvészről készült film nyitja a Verziót Budapesten

A bukaresti Colectiv-tűzvészről készült film nyitja a Verziót Budapesten

Alexander Nanau Emmy-díjas német-román rendező, Saeed Al Batal, a Fipresci-díjas Még mindig forog (Still Recording) című dokumentumfilm alkotója és Askold Kurov, a Novaya rendezője is ellátogat Budapestre, a 16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválra, amelyet november 12. és 17. között rendeznek meg.

A 16. Verzió Nemzetközi Filmfesztivál nyitóeseményének helyszíne ismét a Trafó Kortárs Művészetek Háza lesz, ahol a fesztivált idén Tompa Andrea író, színikritikus nyitja meg, majd Alexander Nanau Emmy-díjas román rendező Colectiv című filmjének vetítésével veszi kezdetét az idei mustra.

A dokumentumfilm azt a 2015-ös tűzesetet dolgozza fel, amelyben 27-en vesztették életüket a bukaresti Colectiv nevű szórakozóhelyen. A tragédiát követően még 37-en haltak meg a nem megfelelő kórházi kezelés és az ott elkapott fertőzések következtében. Az esetet tömegtüntetések követték, újságírók egy csoportja pedig nyomozásba kezdett, és feltárta a román egészségügy kiterjedt korrupciós hálózatát. A Colectiv szeptemberben debütált a Velencei Filmfesztiválon, Zürichben elnyerte a legjobb nemzetközi dokumentumfilmnek járó Golden Eye-díjat, és a Verzió Filmfesztiválon lesz a magyar premierje. Alexander Nanauval, a film alkotójával november 15-én találkozhat a magyar közönség a Toldi moziban.

A Verzió vendége lesz a Szíriában született Saeed Al Batal amatőr újságíró, fotós és filmes, aki több tanfolyamot tartott fényképezés és újságírás témakörben, és külpolitikai riporterként dolgozik Szíriában külföldi ügynökségnek, rádióadónak és intézménynek. A négy éven át forgatott Még mindig forog (Still Recording) című filmet Ghiath Ayoub dokumentumfilmes és képzőművésszel együtt készítette. 2011-ben a két fiatal alkotó rádióállomást és filmstúdiót alakított ki az ostrom alatt álló Douma városában, hogy mindent közvetíthessenek a forradalomról és az azt követő időszakról. A film a 2018-as Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon megkapta a filmkritikusok Fipresci-díját. A Még mindig forog társrendezőjével november 17-én tartanak közönségtalálkozót a Toldi moziban.

Still Recording

Két alkalommal, november 14-én és 16-án találkozhat a közönség Askold Kurov Üzbegisztánban született, de 1991 óta Oroszországban élő rendezővel a Művész moziban. Az alkotó a moszkvai Marina Razbezhkina Filmiskolában szerezte a diplomáját dokumentumfilm-készítésből. Filmjei (Winter, Go Away!, Leninland és Children 404) több szakmai elismerést nyertek, és számos fesztiválon is szerepeltek. A filmes fő témái az emberi jogok és a társadalmi konfliktusok a mai Oroszországban. A Verzió programjában szereplő Novaya című filmje az oroszországi független újságírás mindennapi valóságát mutatja be.

A 16. Verzió Budapest mellett november 21. és 24. között Pécsen, Szegeden, Kecskeméten, és idén először Szombathelyen és Debrecenben mutat be válogatást az elmúlt évek legjobb dokumentumfilmjeiből.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A csúf mostohatestvér

    Színes horror, vígjáték, 105 perc, 2025

    Rendező: Emilie Blichfeldt

  • 28 évvel később

    Színes horror, thriller, 115 perc, 2025

    Rendező: Danny Boyle

  • F1

    Színes filmdráma, sportfilm, 155 perc, 2025

    Rendező: Joseph Kosinski

  • Jurassic World: Újjászületés

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 134 perc, 2025

    Rendező: Gareth Edwards

  • Superman

    Színes fantasy, képregényfilm, sci-fi, 129 perc, 2025

    Rendező: James Gunn

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • A csúf mostohatestvér

    Színes horror, vígjáték, 105 perc, 2025

    Rendező: Emilie Blichfeldt

  • 28 évvel később

    Színes horror, thriller, 115 perc, 2025

    Rendező: Danny Boyle

  • F1

    Színes filmdráma, sportfilm, 155 perc, 2025

    Rendező: Joseph Kosinski

  • Jurassic World: Újjászületés

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 134 perc, 2025

    Rendező: Gareth Edwards

  • Superman

    Színes fantasy, képregényfilm, sci-fi, 129 perc, 2025

    Rendező: James Gunn