Először kapott Golden Globe-ot magyar film Először kapott Golden Globe-ot magyar film

Először kapott Golden Globe-ot magyar film

A Saul fia kapta idén a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe díjat. A ma éjszakai díjátadón a legjobb dráma A visszatérő (The Revenant), a legjobb vígjáték a Mentőexpedíció (The Martian) lett.

Filmtett

Fontos a Golden Globe-díj, mert a világ figyelmét jelenti – nyilatkozta a Saul fia rendezője, Nemes Jeles László mára virradóra az MTI-nek. „A holokauszt megmutatta, hogy meddig tud fajulni egy civilizált társadalomban a gonoszság, hogy az ember miként tud szörnyeteggé válni. […] A jövőben is bekövetkezhet, ha nem figyelünk oda. Elfelejtettük az arcot, az egyes embert, amikor a holokausztot ábrázoljuk. Arra akartam emlékeztetni a nézőket, hogy ez bárkivel megtörténhet, bárki kerülhet ilyen helyzetbe”.

A rendező személyesen vette át a díjat Los Angelesben. A Golden Globe-ceremónia színpadán köszönetet mondott a stábjának, a producereknek, a Magyar Nemzeti Filmalapnak és a film amerikai forgalmazójának. Elmondta, hogy „a holokauszt hosszú ideig absztrakció volt, számomra azonban inkább egy emberi arc. Ne felejtsük el ezt az arcot”.

Nemes Jeles László úgy értékelte, fontos a Saul fia észak-amerikai sikere és a Golden Globe-díj, mert felhívja a filmre a világ figyelmét. Nem számított arra, hogy világszerte ekkora hatása lesz a filmnek. „Nagyon-nagyon vártuk ezt a pillanatot, meg vagyunk hatva, nehéz szavakba önteni. Hosszú hónapok várakozása, sok-sok díj után egyszer csak valóra vált” – mondta a Golden Globe-díjról Sipos Gábor, az alkotás egyik producere az MTI-nek, „úgy gondoljuk, hogy a díjjal a magyar filmművészet ismét a világ figyelmének középpontjába került. Nagyon boldogok vagyunk”.

A Saul fia a Mustang című francia, az El Club című chilei, a Legújabb testamentum című belga-francia-luxemburgi és a Miekkailija című finn-német-észt filmmel versenyzett a Hollywoodban akkreditált külföldi újságírók szervezetének (HFPA) a díjáért.


A vasárnap esti gála drámakategóriájának másik nagy nyertese A visszatérő (The Revenant). Alejandro González Iñárritu filmje három kategóriában kapott díjat: ez lett a legjobb fimdráma, Leonardo diCaprio kapta a legjobb színésznek járó, Iñárritu pedig a legjobb rendezőnek járó díjat.

A vígjáték/musical ketagória fődíjasa idén Ridely Scott Mentőexpedíciója (The Martian) lett, a főszerepet alakító Matt Damon pedig a kategória legjobb férfi főszereplőjének járó kitüntetést kapta meg. A legjobb női főszereplőknek járó glóbuszt Brie Larson (Room), illetve Jennifer Lawrence kapta. Utóbbi a Joy című filmben nyújtott alakításával lekörözte a szintén nagy esélyesként emlegetett Cate Blanchettet. A Golden Globe-gála életműdíját, a Cecil B. DeMille Díjat idén Denzel Washington kapta.


A 2016-os Golden Globe Díj összes nyertese

Mozikategória

  • A legjobb filmdráma: The Revenant
  • A legjobb vígjáték/musical: The Martian
  • A legjobb rendező: Alejandro G. Iñárritu (The Revenant)
  • A legjobb férfi főszereplő egy filmdrámában: Leonardo DiCaprio (The Revenant)
  • A legjobb férfi főszereplő egy vígjáték/musicalben: Matt Damon (The Martian)
  • A legjobb női főszereplő egy filmdrámában: Brie Larson (Room)
  • A legjobb női főszereplő egy vígjáték/musicalben: Jennifer Lawrence (Joy)
  • A legjobb férfi mellékszereplő: Sylvester Stallone (Creed)
  • A legjobb női mellékszereplő: Kate Winslet (Steve Jobs)
  • A legjobb forgatókönyv: Aaron Sorkin (Steve Jobs)
  • A legjobb animációs film: Inside Out
  • A legjobb idegen nyelvű film: Saul fia
  • A legjobb zene: Ennio Morricone (The Hateful Eight)
  • A legjobb főcímdal: Writing’s on the Wall (Spectre)

Televíziós kategória

  • A legjobb vígjáték/musicalsorozat: Mozart in the Jungle
  • A legjobb drámasorozat: Mr. Robot
  • A legjobb tévéfilm/miniszéria: Wolf Hall
  • A legjobb női főszereplő vígjáték/musicalsorozatban: Rachel Bloom (Crazy Ex Girlfriend)
  • A legjobb női főszereplő drámasorozatban: Taraji P. Henson (Empire)
  • A legjobb női főszereplő tévéfilm/miniszériában: Lady Gaga (American Horror Story: Hotel)
  • A legjobb férfi főszereplő vígjáték/musicalsorozatban: Gael Garcia Bernal (Mozart in the Jungle)
  • A legjobb férfi főszereplő drámasorozatban: Jon Hamm (Mad Men)
  • A legjobb férfi főszereplő tévéfilm/miniszériában: Oscar Isaac (Show Me a Hero)
  • A legjobb női mellékszereplő sorozat/tévfilm/miniszériában: Maura Tierney (The Affair)
  • A legjobb férfi mellékszereplő sorozat/tévfilm/miniszériában: Christian Slater (Mr. Robot)

Cecil B. DeMille Award (életműdíj): Denzel Washington

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen