Timo Vuorensola-beszélgetés a TIFF-en Timo Vuorensola-beszélgetés a TIFF-en

Timo Vuorensola-beszélgetés a TIFF-en

A 11. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál ötödik napján Timo Vuorensola, az Iron Sky című film rendezője beszélt az érdeklődőknek arról, hogyan lehet felhasználni az internetet egy készülő filmprodukció finanszírozására.

Timo Vuorensola az egyik legnépszerűbb kortárs finn filmrendező. Bár nem rendelkezik filmes képzéssel, első filmje, a Star Wreck, a finn filmtörténet legnézettebb alkotása lett. Az amatőr szereplőkkel, 7 éven keresztül, 15 000 euróból forgatott filmet az alkotók ingyenes internetes forgalmazásra bocsátották, ahol mostanig tízmillió letöltést jegyzett.

A rendező a tegnap, szerda este vetítésre került Iron Sky kapcsán elmondta, hogy a 7,5 millió eurós film költségvetésének fontos része, 300 000 euró crowdfoundig segítségével gyűlt, további 700 000 pedig crowdfinancig által, azaz egyes rajongók pénzt fektettek a filmbe. „Mindenki, aki pénzt fektetett a filmbe, részvényese lett a filmnek, amikor nyereséges lesz, ők is nyernek rajta” – nyilatkozta a rendező. Ennek a támogatási módszernek a sikere nagy mértékben segítette a stábot, hogy később hagyományos forrásokat, finn és német filmalapokat is bevonjanak a film költségvetésébe.

Vuorensola ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a crowdfounding és crowdfinancing jellegű támogatás nem jelentette azt, hogy a rajongótábor beleszólhatott a forgatókönyv alakulásába is. Voltak azonban alkalmak, amikor az internetes követőik segítségét is kérték, hogy nyújtsanak ötleteket a film látványvilágára vonatkozóan (crowdsourcing).

Külön kiemelte a film honlapjának szerepét a nézők elkötelezésében és a film népszerűsítésben. Az „igény” gomb klikkelésével például bárki jelezheti, hogy megnézné a filmet városában, egy térképen pedig megjelenik, hogy melyik városban hányan várják a filmet. A gyártók így a forgalmazókra is nyomást tudnak gyakorolni, akik látják, hogy egy-egy országban van igény a film vetítésére. 

Az április elején bemutatott filmet mostanig több mint egymillióan nézték meg, és több mint 80 országban sikerült eladni a film jogait, ami rekordot jelent egy finn film számára.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen