Tengerparti jelenet
Takeshi Kitano
1991
Tengerparti jelenet

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Tengerparti jelenet

Színes, japán, 101 perc, 1991
Magyar cím
Tengerparti jelenet
Eredeti cím
Ano natsu, ichiban shizukana umi
Nemzetközi cím
A Scene at the Sea

Történet

Egy szemetesként dolgozó süketnéma fiatalember megjavít egy törött szörfdeszkát, és megindító kitartással edzeni kezd. A szörföző fiatalok gúnyolják, süketnéma barátnője hűségesen kíséri, és végül egy bolttulajdonos segítségével még versenyre is benevez. A lírai hangvételű filmet sokan Robert Bresson munkáihoz hasonlították.

Ezt írtuk a filmről:

Egy pimasz megasztár Japánból – Kitano Takesi-portré

Errefelé, Európában többnyire sűrűn bólogatnak a konesszőrök, ha Kitano Takesi nevét hallják. És már mondják is: persze, ő a Tűzvirágok rendezője, kapott is érte egy Arany Oroszlánt 1997-ben. De kapott egy Ezüst Oroszlánt is 2003-ban, A szamuráj című filmjéért. És Cannes-ban is jól áll a szénája, bizony, kétszer is jelölték Arany Pálmára: 1999-ben a Kikudzsiró nyaráért, 2010-ben pedig az Emésztő haragért. Kiváló filmrendező! Kuroszava mester lelke valószínűleg beleköltözött 1998-ban.

Tanulmány, 2018. május 18. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
Tengerparti jelenet

Tengerparti jelenet

Színes vígjáték, filmdráma, romantikus, 101 perc, 1991

Rendező:
Szereplők: , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?