Kiss Me Deadly
Robert Aldrich
1955
Kiss Me Deadly

A Filmtett szerint: 9 10 1

9

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Kiss Me Deadly

Fekete-fehér, amerikai, 104 perc, 1955
Eredeti cím
Kiss Me Deadly
Nemzetközi cím
Kiss Me Deadly

Történet

A magánnyomozó, Mike Hammer, éjszaka, egy kihalt úton autózik hazafelé, amikor felvesz egy rémült lányt. Hamarosan egy másik kocsi állja útjukat, az éjszaka pedig a lány halálával, és Hammer kórházba kerülésével végződik. A férfit nem hagyja nyugodni a dolog, és részben bosszúból, részben pedig, mert érzi, hogy valami "nagy" zajlik a háttérben, ami miatt utasát elhallgattatták, veszélyes nyomozásba kezd – de amit talál, az minden képzeletét felülmúlja.

Videó, előzetes, trailer

Jobb ha tudod: a Filmtett nem videómegosztó, videóletöltő vagy torrentoldal, az oldalon általában a filmek előzetesei nézhetőek meg, nem a teljes film!

Ezt írtuk a filmről:

Menekülő ember – A film noir és a thriller műfaji hatáskapcsolatai

Jelen tanulmányban annak szemrevételezése következik, hogy milyen hatáskapcsolatok mutathatók ki két klasszikus amerikai bűnügyi zsáner: a film noir és a thriller között.

Tanulmány, 2014. július 4. – írta

A domináns nyomozó alkonya – Magándetektív-noir és modernizmus kapcsolata a Hollywoodi Reneszánszban 1.

A film noir műfaja a 60-as évek elején lassú, de biztos erodálódásnak indult. A folyamat egyik serkentője éppen a modernista hatás felerősödése volt. Részben e tendenciának is köszönhető, hogy a korszak filmgyártása a magándetektív típusfiguráját is rehabilitálta.

Tanulmány, 2013. július 10. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
Kiss Me Deadly

Kiss Me Deadly

Fekete-fehér film noir, thriller, 104 perc, 1955

Rendező:
Szereplők: , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

9

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes