Eredet
Christopher Nolan
2010
Eredet

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 10 (3)

10 (3)

Szerinted?

0

Eredet

Színes, amerikai, angol, 148 perc, 2010
Magyar cím
Eredet
Eredeti cím
Inception

Történet

Dom Cobb abból él, hogy titkokat lop el az emberek tudatalattijából, amikor az agy a leginkább sebezhető: álom közben. Cobbot képességei a vállalati kémkedés egyik kulcsfigurájává, és nemzetközi szökevénnyé tették. Most egy utolsó munka vár rá: ezúttal nem ellopnia kell egy ötletet, hanem elültetnie egyet valakiben.

Ezt írtuk a filmről:

A tudományos-fantasztikum virágkora – Science fiction az ezredforduló után

A digitális fordulat a látványközpontú fantasztikum – és így a science fiction – megerősödését hozta magával a hetedik művészet berkeiben az ezredforduló után. Míg bizonyos műfajok marginalizálódtak (western), vagy szinte teljesen eltűntek a filmes palettáról (film noir), addig a 2000-es években a tudományos-fantasztikum a virágkorát éli: a globális piacot óriásprodukciókkal elárasztó amerikai álomgyár húzózsánerévé vált mind mennyiség, mind anyagi siker tekintetében.

Tanulmány, 2015. július 6. – írta

Túl a műfajon – A melodráma fejlődéstörténete 4.

A Filmtett háromrészes sorozatban – Néma sirámok, A weepie-k nagy korszaka, valamint Konzervatívok és újítók – foglalkozott a melodráma műfajának alakulástörténetével, 2003 március-májusa között. A szerző, Hungler Tímea, utolsóként az 1996-es Anthony Minghella-rendezést, Az angol beteget vizsgálta részletesen, és futólag említést tett az 1999-es The End of the Affair-ról is (Egy kapcsolat vége, r. Neil Jordan). Jelen áttekintés azon a ponton próbálja meg felvenni a fonalat és felvázolni azokat a tendenciákat, amelyek e sokrétű, mutációkra képes filmes műfaj legutóbbi tizenöt évét megszabni látszanak. A rendelkezésre álló források – műfajtörténeti tanulmányok, blogok és filmes portálok információi, illetve maguk a kategóriába sorolódó filmek – alapján többféle vázlat is elképzelhető az 1999-2013 közötti „melodrámás" időszakról.

Tanulmány, 2014. március 8. – írta

Éber álom – Christopher Nolan: Inception / Eredet

Christopher Nolan nagy port kavart alkotását Escher „lehetetlen konstrukcióinak”, Freud analíziseinek, vagy Descartes démon befolyásoltságú álom-argumentumának tükrében bírálni is teljes tévutat jelent. Az Eredet ugyanis nem kívánja túllicitálni a Mátrix filozófiáktól túlcsorduló virtuális világának komplexitását, de még a heist alműfajának revolúcióját sem tűzte ki célul. Működő közönségfilm akart lenni, ami részben sikerült is.

Kritika, 2010. július 26. – írta
Támogass egy kávé árával!
 

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

10 (3)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • Zúzógép

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 123 perc, 2025

    Rendező: Ben Safdie

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Vadászat után

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 138 perc, 2025

    Rendező: Luca Guadagnino

  • Dinți de lapte

    Színes filmdráma, thriller, 104 perc, 2025

    Rendező: Mihai Mincan

  • Jó szerencse

    Színes vígjáték, 98 perc, 2025

    Rendező: Aziz Ansari

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 120 perc, 2025

    Rendező: Scott Cooper

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

Szavazó

Ki a kedvenc S.S. monogramos színésznőd?

Szavazó

Ki a kedvenc S.S. monogramos színésznőd?

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • Zúzógép

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 123 perc, 2025

    Rendező: Ben Safdie

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Vadászat után

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 138 perc, 2025

    Rendező: Luca Guadagnino

  • Dinți de lapte

    Színes filmdráma, thriller, 104 perc, 2025

    Rendező: Mihai Mincan

  • Jó szerencse

    Színes vígjáték, 98 perc, 2025

    Rendező: Aziz Ansari

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 120 perc, 2025

    Rendező: Scott Cooper

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg