Crónicas
Sebastián Cordero
2004
Crónicas

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Crónicas

Színes, ecuadori, mexikói, 108 perc, 2004
Eredeti cím
Crónicas
Nemzetközi cím
Chronicles

Történet

Izgalmas triller egy fiatal amerikai újságíróról a középpontban, akit Miamiból Ecuadorba küldenek, hogy felkutassa a várost rettegésben tartó pedofíl gyerekgyilkost a Babhoyo-í szörnyeteget. Egy ártalmatlannak tűnő utcai baleset a férfi látókörébe helyez egy embert, aki lehet, hogy csak a baleset és a tömeghisztéria áldozata, de az is lehet, hogy ő a rém. Az ambiciózus újságíró azonban önnön érdekeit helyezi előtérbe, mert a leleplező cikktől karrierje előrelépését várja. Ekkor még nem is sejti, hogy önző törekvései tragikus következményekkel járnak majd. 

Ezt írtuk a filmről:

Az ősök hagyatéka – Az andoki országok filmtörténete

Dél-Amerikában az Andok hegyláncai alapvető befolyással bírnak a kontinens nyugati részén fekvő országok történelmére, kultúrájára, gazdaságára és az itt élő társadalmak mindennapjaira. Mindegyik állam igyekszik a rendelkezésére álló kulturális lehetőségeken keresztül is kifejezni saját nemzeti identitását, e téren pedig a film, bár változó intenzitással, de minden esetben fontos szerepet tölt be.

Tanulmány, 2024. július 13. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
Crónicas

Crónicas

Színes bűnügyi, thriller, 108 perc, 2004

Rendező:
Szereplők: , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?