A nagy ábránd
Jean Renoir
1937
A nagy ábránd

A Filmtett szerint: 10 10 1

10

A látogatók szerint: 10 (1)

10 (1)

Szerinted?

0

A nagy ábránd

Fekete-fehér, francia, 114 perc, 1937
Magyar cím
A nagy ábránd
Eredeti cím
La grande illusion

Történet

Néhány francia pilóta szökni próbál egy német hadifogolytáborból. Az arisztokrata származású de Boeldieu kapitány megismerkedik a tábor parancsnokával, a szintén nemes von Rauffrensteinnal. Hamarosan kiderül, hogy társadalmi rangjukon kívűl a két férfit összeköti hasonló világnézetük és szokásaik. A kapitány kész feláldozni az életét, hogy társait segítse a szökésben.

Ezt írtuk a filmről:

Emberanyag – Az I. világháború „filmhősei”

Ha az I. világháborúval foglalkozó fikciós filmeket hirtelen kellene felsorolnunk, akkor olyan szerzők nevei jutnának eszünkbe, mint Kubrick (A dicsőség ösvényei, 1957), David Lean (Arábiai Lawrence, 1962) és Lewis Milestone (Nyugaton a helyzet változatlan, 1930). Közülük is csak a legutóbbi filmje készült a II. világháború előtt. Olybá tűnik, a háborús mozi zsánerének archetípusai a második világégés után és annak hatására alakultak ki, pedig pont ellenkezőleg.

Tanulmány, 2014. november 14. – írta

Filmtörténet tizennégy részben (IX.) – A francia lírai realizmus – Játékszabályok

1936-ban valami történt a francia filmben, újfajta díszletekben, őszintébb forgatókönyvek társadalmi problémákat feszegettek. Szórakoztatás helyett konfrontáltak. A Lange úr vétke mosónői, az Állat az emberben vasutasai, a Szajna-parti szerelem munkanélkülijei és a Külvárosi szálloda ünneplő néptömege vette át egy időre a vásznat.

Tanulmány, 2001. november 15. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
A nagy ábránd

A nagy ábránd

Fekete-fehér filmdráma, háborús, 114 perc, 1937

Rendező:
Szereplők: , , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

10

A látogatók szerint:

10 (1)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes