Fredrik Wikström

Filmjei a Filmtetten

Az ember, akit Ottónak hívnak

Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022
Producer

Otto a lakópark réme. Pedig nem hangos, nem rendetlen, nem szabálytalan. Sőt, az ellenkezője: épp az a baj vele, hogy szuperrendes, őrületen visszafogott, és mániákusan ragaszkodik a szabályok betartásához. És ha meglátja, hogy valaki eltér az elveitől, azt nem fél figyelmeztetni. A szomszédjába költözik egy Dél-Amerikából érkezett család. Ők kicsit hangosabbak. Kicsit szabálytalanabbak. Kicsit közvetlenebbek. És hiába próbálja Otto meggyőzni őket, hogy a lakópark minél több szabályra vágyik, a család inkább úgy gondolja, a szeretet a lényeg. Még ha az egy kis ricsajjal is jár.

Elolvasom a kritikát

Kivándorlók

Színes filmdráma, történelmi, 148 perc, 2021
Producer

Karl Oskar Nilsson és felesége, Kristina Svédország egy eldugott szegletében tengetik életüket az 1840-es években. A kemény munka, a nyomor és éhezés, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek arra kényszerítik a családot, hogy útnak induljanak az amerikai álom felé.

Elolvasom a kritikát

Az ember, akit Ovénak hívnak

Színes vígjáték, filmdráma, 116 perc, 2015
Producer

Ove mogorva, magának való ember. Nem igazán értékeli a komputerizált világot, még kevésbé azokat az embereket, akiknek nehezen megy az utánfutós tolatás, vagy akiknek szakembert kell hívni ahhoz, hogy légtelenítsék a radiátorukat. Ove nem érti a szomszédokat sem: hogy miért nem tudják betartani a szabályokat a parkolással, kutyasétáltatással, zajongással kapcsolatban egy kertvárosi övezetben. Az 59 éves Ovét csak a [...]

Kapcsolódó cikkek:

Friss film és sorozat

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?