Edelényi János

Edelényi János

A Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői és operatőri szakának elvégzése után a Magyar Televízió munkatársa lett. Fehér Györggyel közösen készített filmjei közül a III. Richárd, a Volpone és a Bűvös szekrény a Veszprémi Fesztivál Nagydíját és Operatőri Különdíját kapta.

Több mint 40 tévéjáték, dokumentumfilm, illetve sorozat készítésében vett részt rendezőként, producerként, operatőrként. Producere és társszerzője volt A tékozló apa című magyar–izraeli–amerikai koprodukciónak, amely az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos rendezésében készült, a főszerepekben Michael Yorkkal és Liv Ullmannal.

Ezt írtuk róla

Filmjei a Filmtetten

JutalomJáték

Színes vígjáték, 89 perc, 2016
Rendező, Forgatókönyvíró

Sir Michael Gifford színészlegenda lehetetlen alak: mindenkivel goromba, folyamatosan káromkodik, kiszámíthatatlan, amióta pedig gyógyíthatatlan beteg, még elviselhetetlenebb. Gondozók sorát űzte már el maga mellől, és most újabb áldozata érkezik, az Angliába települt, fiatal magyar színésznő, Dorottya. A lány titkon abban reménykedik, hogy Sir Michael a szárnyai alá veszi, tanulhatja tőle a mesterséget, ám az idős színész vele is nyers [...]

Kapcsolódó cikkek:

Príma primavera

Színes filmdráma, 91 perc, 2008
Rendező, Forgatókönyvíró

Gábort, a középkorú, mégis gyermekien naiv „kisfiút” anyja a széltől is óvja. Mikor az idős asszony rablótámadás áldozata lesz egy bankban, Gábor védett világa összeomlik. Ráadásul az elkövetőt csak ő és a gyilkosság vétlen tettestársa, a nevelőotthonban felnőtt, huszonéves Joli tudná azonosítani. A két kiszolgáltatott ember menekülni kényszerül. Egy ajándékul szánt csill [...]

Kapcsolódó cikkek:

Edelényi János

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes