Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból
Nagy Dénes
2013
Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból

Színes, magyar, 50 perc, 2013
Magyar cím
Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból
Eredeti cím
Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból
Rendező
Operatőr
Producer

Történet

Bukta Imre képzőművész, a magyar kortárs képzőművészet egyik vezető alakja, több mint tíz éve költözött vissza szülőfalujába, a Heves megyei Mezőszemerére, hogy ott szemléletmódjával, jelenlétével lehetőséget teremtsen önmaga és a közösség számára a megújulásra, egy új identitás meglelésére. A Másik Magyarország című film is ennek az identitáskeresésnek a lenyomata, egy cizellált helyzetfelismerés: hol tartunk, mink van, és mit tudunk ezzel kezdeni? Nem mentes az öniróniától, a humortól és az abszurdtól. Ugyanakkor rendkívül kemény látlelet egy, a falu hagyományos kultúrájának megszűnése és felemás modernizációjának következtében kialakult világról.

Ezt írtuk a filmről:

„Nekem kevés lenne az, hogy egy szobában találjak ki filmeket” – Interjú Nagy Dénes rendezővel

Nagy Dénes neve hallatán mindenkinek a Lágy eső ugrik be. Igen, ő volt az, aki idén egyedüli magyar alkotóként részt vett kisjátékfilmjével a Cannes-i Fesztiválon, a Rendezők Kéthete szekcióban. Azóta már a Másik Magyarország1 című dokfilmjét is bemutatták Magyarországon, és egy újabb dokumentumfilmen dolgozik. A rendezővel újabb munkáiról és régebbi filmjeiről is beszélgettünk.

Interjú, 2013. december 18. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból

Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból

Színes dokumentumfilm, 50 perc, 2013

Rendező:
Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?