A Varrat a tetoválást, mint globális jelenséget járja körbe, a tetoválás tömegkultúrára gyakorolt hatását vizsgálja, és arra a kérdésre keresi a választ, minek köszönheti univerzális népszerűségét a testvarrás.
A film egy kihalófélben lévő szakmáról szól, ami a Tisza folyó mellett élő, talpraesett fiatalembereknek nyújt megélhetést. Martonos, Magyarkanizsa és továbbhaladva Adorján mellett is többen gyűjtik rendszeresen a Tiszából az uszadék fát. Ennek a tevékenységnek a nehézségeibe, vidám pillanataiba kapunk betekintést ebben a filmben.
A dokumentumfilm egy nevelőszülőknél élő vajdasági fiatal életébe enged betekintést. Puhalák Antal kisgyermek éveit az utcán töltötte. Kéregetett, később alkalmi munkákat vállalt. Halmozottan hátrányos helyzetű. Súlyosan diszlexiás és diszgráfiás, ezért soha nem tanult meg írni és olvasni. Ennek ellenére szereti a költészetet. Viszontagságos sorsa miatt egyedül a versekben lel nyugalmat.
A dokumentumfilm Petőfi erdélyi útjait és Erdélyhez való kötődését követi végig úgy, hogy rajta keresztül a teljes élettörténetre és életműre ráláthatunk. Egy olyan korszerű, a legfrissebb tudományos eredményekre támaszkodó, ugyanakkor vonzó látványvilágot teremtő dokumentumfilm, amely Petőfit az első modern irodalmi értelmiségiek egyikeként mutatja be, tudatos, kísérletező és kíváncsi polgárként. A filmben T. Szabó Levente [...]
Bízva abban, hogy az 1948-as téli olimpiát megrendezheti, Magyarország a világháború alatt folyamatosan építette a Téli Olimpiai Síközpontot Borsafüreden. 1944-re elkészültek a szállodák, az olimpiai lesiklópálya, és az ugrósánc is. A film bemutatja a meg nem valósult olimpia terveit, és vele együtt a még ma is álló létesítményeket.
Minden út Santiago de Compostelába vezet. A tűz és víz útján 28 nap bolondos, romantikus és olykor igencsak drámai történéseit mutatja be a világ leghíresebb zarándokútján, az El Caminón. Mit tud adni egy út? Mit tudnak adni az emberek? Mit tudunk tanulni egymástól, az életről? Ebben az esetben nem a megérkezés a legfontosabb, nem is a magányos utazás, ahogy minden kézikönyv javasolja [...]
Milyen sors vár a padlásokon porosodó dobozrengetegekre, családi ereklyékre, kaotikus dolgozószobákban, műtermekben hátrahagyott papírhalmokra, festményekre, műalkotásokra? Ez a kolozsvári dokumentumfilm arra tesz kísérletet, hogy feltérképezze az erdélyi hagyatékgondozási rendszer kihívásait, hiányosságait, lehetőségeit, valamint azoknak az intézményeknek, egyesületeknek a munkáját, amelyek fáradhatatlanul igyekeznek menteni az elmúlás elől mindazt, ami (át [...]
Ölelés, simogatás, hajba túrás. Majd egy csók, de ha a többi rendben volt, ez miért ne lenne? Ha valami zavar, miért nem teszel ellene? Ez nem olyan, hogy lelki sérüléssel maradtam volna, csak lehet, más lennék, ha nem történt volna ez meg velem. Szerintem nem, de mások szerint igen. Megint mások szerint én is tehetek róla, mert nem kellett volna hagyjam.
Szőcs Albert, a székelykeresztúri gyermekotthon egykori növendéke felnőtté válásának küszöbén, vérszerinti családját felkutatva szembesült a ténnyel, hogy szülei két kisebb gyereket örökbeadtak külföldre némi pénzért cserébe. Albert legnagyobb vágya már hosszú évek óta, hogy megtalálja legalább az egyik örökbeadott testvérét. A dokumentumfilm ezen, az akadályokkal teli keresés egyik szakasz [...]