Szép május
Pierre Lhomme, Chris Marker
1966
Szép május

A Filmtett szerint: 9 10 1

9

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Szép május

Fekete-fehér, francia, 165 perc, 1966
Magyar cím
Szép május
Nemzetközi cím
Le joli mai

Történet

Az új hullám – Jean Rouch mellett leghíresebb – újító dokumentumfilmese, Chris Marker széles társadalmi színképet végigvizsgáló dokumentum-riportfilmjében "direkt módon" bele a mikrofonba és a kamerába "vallottak" a megkérdezettek mindennapi életükről, bajaikról. Sokan beszéltek és sokfélét nagyon megfogható és nagyon kemény dolgokról: a munka, lakás, vallás, erkölcs és kultúra problémáiról és vissza-visszatérően az algériai konfliktusról, hiszen a francia társadalom az 1962-es éviani békemegegyezés után sem tudott felocsúdni az algériai háború okozta megrázkódtatásból.

Ezt írtuk a filmről:

Marker-mém – Chris Marker-portré 1.

Kilencvenéves a francia újhullám egyik legenergikusabb kísérletezője. Párizsban él, de hat éve nem alkotott. Ő és Godard voltak azok, akik komolyan vették a filmművészet határainak tágítását. Csakhogy míg kollégája 40 éve kesereg a film halálán, addig ő majd’ ugyanennyi ideje lépett túl a celluloidanyagon a mozgókép metafizikus világába. Ő Chris Marker.

Tanulmány, 2011. július 29. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
Szép május

Szép május

Fekete-fehér dokumentumfilm, 165 perc, 1966

Rendező: ,
Szereplők: , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

9

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?