A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) keretén belül, a tavalyi évhez hasonlóan idén is megszervezik a kolozsvári amatőr és profi filmesek helyi versenyét az Ecsetgyár közreműködésével.
Áttétes politikai utalások, magyarázó célú társadalmi keresztmetszet, szemléletes kulturális határátlépések, kihegyezett drámai szituációk, pátosz. Miklauzic Bence filmjében felesleges ezeket az összetevőket keresni. A zöld sárkány gyermekei „mindössze” három magányos számkivetett édes-bús története, se nem politikai, se nem társadalmi – egyszerűen emberi.
Fliegauf Wombja többszörösen is továbblépést jelent a rendező életművében. Nemcsak azért, mert angol nyelven is képes volt jó dialógusokat működtetni és épkézláb forgatókönyvet létrehozni, hanem azért is, mert eredményesen cserélte fel az eddigi epizodikus elbeszélést komoly ívet bejáró sztorira.
François Ozon legújabb rendezése, a Potiche című, Catherine Deneuve főszereplésével készült vígjáték nyitja meg az idei TIFF-et. A fesztivált tizedik kiadását ez alkalommal június 3. és 12. között szervezik meg Kolozsváron.
Rendkívül változatos felhozatallal várja a film szerelmeseit a június 3–12. között zajló Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) idei, tizedik kiadása. A fesztivál ideje alatt – a filmvetítések mellett – sor kerül koncertekre, kiállításokra, szakmai beszélgetésekre, konferenciákra, és egyéb, meglepetésekre is, ígérik a szervezők. (szabadság)
Azok a szituációk, melyekben két érzelmileg sérült, magányos gyerek találhatja magát, tanulságos vizsgálódásra adnak alkalmat, ráadásul Bier repertoárjából is hiányoztak eddig. Empatikus rendezése pedig még a hollywoodias, nevelő célzatú jeleneteit is elfogadhatóvá teszi.
A klasszikus dramaturgia értelmében a főhős – és ezáltal a történet – valahonnan valahová kell jusson. Özpetek új filmjében fel-felvillannak emberek és emberi életek, de hiányzik a mindent átfogó összetevő, amely szilárddá kötné a laza cselekményszálakat. Eddigi munkásságának tükrében önutánzásként hat a produkció: dráma és komédia között ingadozik, és megcáfolja mindazt, amit eddig elvként és értékként mutatott fel a rendező repertoárja.
Amerika zegzugos peremvidékeiről mostanában főként a kortárs westernfilm szokott kíméletlen diagnózissal szolgálni. Debra Granik érdes traumafilmje, a Winter’s Bone - A hallgatás törvénye annyiban tartozik más lapra, hogy nem érzékbizsergető metaforacsokorban és nyílegyenes dramaturgiával tálalja magát: koraérett hősnőnk elkeseredett detektívesdije csupán rafinált ürügy arra, hogy a komor hangú rendezőnő sokkoló röntgenleletet adjon egy primitív normákra felhúzott kisközösségről.
Abbas Kiarostami új filmje igazi csemege: a Hiteles másolat a kreált valóság tökéletességével ír felül egy eredeti szituációt. Két korábbi filmjéhez, Az olajligeten áthoz vagy A cseresznye ízéhez hasonlóan a Hiteles másolat problémája is egyszerre megoldott és megoldatlan.
