A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál szervezői az idei fesztiválra friss és jobbnál jobb filmeket ígérnek, valamint több mint 50 000 látogatót remélnek.
Bevallom, közel érzem magamhoz az antihősöket, mondhatni kedvelem őket. Esetlenek, nem találják a helyüket, gyakran önző dögök, már-már betegesen gyávák, és ritka, hogy a velük történt szerencsétlenségek ellenére egy fikarcnyit is változnának – akárcsak mi magunk.
A történetről ugyanazt mondhatjuk, mint Bodor Ádám Sinistra körzetbeli színhelyeinek mágikus realizmusba való beskatulyázásáról: nem, ez nem mágikus realizmus, ez a történet „pur” realizmus, és igen, ilyen esetek ma is előfordulnak a legendás és meseszép Székelyföldön. Miközben az eseményeknek mégis van egy székely gondolkodási logikát megtagadó fordulata...
A kamaszfiúk rajongása igen hálátlan dolog. A VHS-korszakban cseperedsz fel, rajongsz egy csupaizom, ősember akciósztárért, aztán hirtelen benő a fejed lágya és levakarod a színes Bravo-, Popcorn-posztereket a faladról, vállalva a gombostűk által hagyott csúnya hegeket a tömbházlakás betonfalában – és a polcod megtelik Bergman-, Fellini- és Antonioni-DVD-kkel.
Magyarország megirigyelte a Balkánt a maga naturalista faluábrázolásáért, megunta, hogy állandóan Erdélybe kell kiruccanni, ha az ember használható rurális díszletet, miliőt és feelinget akar (még akkor is, ha néha a saját, nyafogó színészei lakják be ezt a teret) és elkészítettek egy kusturicás babérokra törő, menzeles nosztalgiájú filmet, ami önmagában nagyon dicséretes dolog, még akkor is, ha az eredmény felemás.
Az amerikai választásoknak megágyazó demokrata „propagandafilm” hozzánk csak Barack Obama győzelmi mámora után ért el, egy kis történelemóra azonban sosem árt. A cselekmény szédületes tempóban száguld előre, nagyjából annyi mondatot hallunk egymásra torlódni, mint egy átlagos Szívek szállodája-epizódban, csak itt minden „élesben” megy.
A néző akarva-akaratlanul is nagy elvárásokkal lát neki egy olyan film megnézésének, amely rendezőjének kezében még ki sem hűlt a frissen elnyert cannes-i díj, mégpedig a zsűri nagydíja. Az meg csak a ráadás, hogy jövőre az Oscaron is képviselni fogja az olaszokat. Már rengeteg nézőt meghódított ez a film – de mi is lapul valójában a beszédes cím mögött?
A gallok földjén, a druidák idejében járunk. A filmre vitt pásztorregény hősnője, a szőke Astrée elűzi kedvesét, Céladont, miután egy mulatságon más lánnyal látja flörtölni. A két fiatal egymásra találásának meséje az ókori bukolikus irodalom reneszánszon átszűrt érzelemvilágát idézi, melyhez Rohmer számos művészettörténeti utalást társít.
[Re: Off Hollywood] Annak ellenére, hogy Hajdu a fiatal filmes generáció egyik legfelkapottabb tagja, a Fehér tenyér utáni hatalmas elvárásoknak esélye sem volt megfelelni: az Off Hollywoodot már azelőtt elfelejtette a szakma és a közönség, mielőtt egyáltalán látta volna. Pedig milyen szép népmesei fordulat lett volna, ha a film sikeres lesz!
A filmről, a filmkészítésről szóló filmekkel Dunát lehetne rekeszteni. De nem a magyarországi szakaszon. A magyar filmek között sajnos hiába kerestünk a témát feldolgozó nagyjátékfilmet, nem nagyon találtunk. Egészen mostanáig. A Hajdu Szabolcs rendezte Off Hollywood hogy lehet és kell is ilyen típusú filmet készíteni.