Hely nélküli helyeken – X. Titanic Filmfesztivál, Budapest, 2002. október 10–20. – Hullámtörők szekció

2002. november 15. – írta Margitházi Beja

Hajó: a tér egy úszó darabkája – írja Foucault – „egy hely nélküli hely, a képzelet legkimeríthetetlenebb tárháza.” Igaz, azzal folytatja, hogy „a hajó nélküli civilizációkban elapadnak az álmok”, de hajózni tenger nélkül is lehet, az álmodozáshoz pedig tenger és hajó sem szükségeltetik. Ősszel például mindig van néhány olyan nap, amikor a filmes közvéleményben minden hajózástechnikai hasonlat és szakszó új értelmet kap: a Titanic filmfesztivál válogatott rakománya azzal kecsegtet, hogy utasai tenger és hajók híján is világot látnak majd.

Termékeny tudatlanság – Takeshi Kitano: Hana-bi / Tűzvirágok

2000. december 15. – írta Pápai Zsolt

Jelzés- és tünetértékű, hogy – talán a kezdeteket leszámítva – alig akad még egy olyan időszak a filmtörténetben, mely annyi kívülről érkezett, a szakmát nem az iskolapadban kitanuló rendezőegyéniséget termett, mint a mögöttünk lévő egy-másfél évtized. Az Egyesült Államokban és a Nyugat jó néhány más országában például a filmes ismeretszerzésnek és a filmkészítésnek a videó megjelenésével a 80-as évek második felétől meginduló demokratizálódása nyomán a 90-es évek egyértelműen a videobolti szerzőké, a magukat mindenféle intézményesített formát kerülve, önerőből két lábon járó élő filmlexikonokká képző, sokszor önjelölt zseniké lett.