Címke: szlovák

Kelet-európai dolgok – Prikler Mátyás: Ďakujem, dobre / Köszönöm, jól

2013. szeptember 12. – írta

Prikler Mátyás filmje közben és után is, hosszú idő után először, azt éreztem, hogy nem, nem akarom filmen is azt az emberi nyomort és szenvedést látni, ami naponta körülvesz. Mármost nem feltétlenül a közvetlen, szűkebb környezetemre gondolok (bár a szépen összefonódó narratív szálak széles skálán mozgó családi és személyes drámákat is felkínálnak): inkább egy általános, tipikusan kelet-európai kilátástalanság és reménytelenség fogalmazódik meg a Köszönöm, jól százharminc percében, az ezzel való, szinte erőszakos szembesítés pedig nem biztos, hogy kívánatos.

„Mindig az a jó, amit elnézel” – Interjú Prikler Mátyással, a Köszönöm, jól! című film rendezőjével

2013. június 7. – írta

Prikler Mátyás szlovákiai filmrendező első nagyjátékfilmjével, a Köszönöm, jól!-lal az idei Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon szerepelt, Magyarországon a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál keretében láthattuk a filmet, Romániában pedig a TIFF-en, a Fókusz Szlovákia szekcióban vetítik. A rendezővel a magyar premier után beszélgettünk.

Játék a dokumentummal – Matúz Gábor: A legbátrabb város

2009. november 18. – írta

1919 januárjának közepén, kihasználva Magyarország zavaros belpolitikai helyzetét és szétzilált katonai védelmi rendszerét, csehszlovák csapatok lépték át a két ország határaként kijelölt demarkációs vonalat. Elfoglalták a Nógrád megyei Balassagyarmatot is, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kész tények elé állítva a januárban összeülő párizsi békekonferenciát, az újonnan létrehozott Csehszlovákia még délebbre tolhatja határát.

Újhullám a szomszédban – Kortárs szlovák filmhét, Budapest, 2007. január 13–20.

2007. február 15. – írta

Talán első hallásra idegennek hangzik a kortárs szlovák film kifejezés, hiszen csehszlovák filmről és cseh új hullámról már hallottunk, de olyanról, ami kortárs is, meg szlovák is, valljuk be, keveset. Pedig itt lenne az ideje, hogy átkacsintsunk a szomszédba, hívja fel a figyelmünket a Budapesten megrendezett filmhét, mert hamarosan szlovák új hullámról beszélhetünk...

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor