Címke: rachel mcadams

Szerelem – Terrence Malick: To the Wonder

2014. április 2. – írta

Mikor a remetelétből két éve kilépő Terrence Malick bejelentette, hogy Az élet fája után egyből egy második filmmel is jelentkezni fog, mindenki csak nézett, nem tudván mire vélni a dolgot. A kortárs amerikai film egyetlen kanonizált bujdosó filozófusa minderre azonban még rátett egy lapáttal. Azzal a hírrel ugyanis már csak nagyon kevesen tudtak mit kezdeni, hogy a To the Wonder zsánerét tekintve nem lesz más, mint egy szerelmi melodráma. A kész filmet látva azonban a kényelmetlen műfajiság érzete rendkívül gyorsan semmissé válik, ugyanis a To the Wonder tökéletesen illeszkedik a rendező munkásságába – jelentsen ez valakinek jót, vagy rosszat.

Igazából szeretem avagy érzelmes időutazás – Richard Curtis: About Time / Időről időre

2013. szeptember 30. – írta

Megjelent Richard Curtis legutolsó filmje, mellyel a rendező (állítása szerint) lezárja majd az életművét. Véget ér hát az érzelmes utazás London hangulatos utcácskáin, ahol a téglaburkolatú könyvesboltok előtt megleshettünk egy-két csetlő-botló középosztálybeli Hugh Grant-karaktert első randiján; és a minden idők legszentimentálisabb karácsonyi filmje, az Igazából szerelem sem kell attól tartson, hogy lekerül a tévéműsorról. A nagy mű elkészült, és utószavának egy nosztalgikus, finom humorú történetet kaptunk családi és emberi értékekről, valamint a „rendkívüli hétköznapi élet” szépségeiről.

Végtelen love story – Robert Schwentke: The Time Traveler's Wife / Az időutazó felesége

2009. november 3. – írta

A réten játszó kislányt egy férfihang szólította meg a bokorból. A pokrócát kéri, hogy betakarhassa saját meztelen testét. Henryként mutatkozik be és azt mondja, időutazó. A lányt, Clare-t a jövőből ismeri. Rövidesen eltűnik, de újból és újból visszatér. Amikor Clare 22 évesen megpillantotta Henry-t, a férfi nem tudta, ki ő. A lány a múltjából ismerte, gyerekkora óta legjobb barátja és titkos szerelme.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes