Címke: pánikszoba

A főbűnöző – David Fincher-portré 1.

2009. március 13. – írta

A 90-es évek megannyi posztmodern műfajújításából a thriller sem maradhatott ki. Ébredése egy olyan autodidakta filmes nevéhez is köthető, aki átgondoltan, biztos kézzel és robbanó sikerrel tudta a neonoir hangulatát színes celluloidszalagra adaptálni. Ő David Fincher.

Én nem vagyok paranoiás, engem üldöznek – David Fincher: Panic Room / Pánikszoba

2002. június 15. – írta

Tartok tőle, kevesen vannak, akik ne ismernék azt a kellemetlen, zavarbaejtően koszos érzést, ami akkor fogja el az embert, ha meglopják. Egy étteremben ülve elemelik a táskánkat; fél óra ideges keresgélés után a tolvaj számára értéktelen cuccainkat a következő utcasarkon találjuk meg szétdobálva. Az általános bosszankodáson túl ilyenkor az embert elfogja egy bizonytalan szorongásérzet, mintha valami piszkosat érintett volna: ismeretlenek beletúrtak a dolgaimba, valaki fogdosta a gyermekem képét, vagyis attól, hogy erőszakosan betörtek a magánszférámba. Életünk egyik legfontosabb értelmét találjuk meg az ilyen helyzetek elkerülésében, úgyhogy mindannyian kialakítunk életünkben olyan tereket, ahol biztonságban érezhetjük magunkat az efféle attrocitásoktól. Nagyon fontos funkciója ez otthonunknak, de még az autónknak is.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?