Az osztrák film rövid története 1. – A két „graf”-tól A harmadik emberig

2008. április 15. – írta Löwensohn Enikő

Ausztria a kezdetektől fogva termelte és befogadta a tehetséges filmeseket. Történelme folytán azonban nagy veszteségeket szenvedett el a folyamatos emigráció révén. Állandó identitáskereséséhez az is hozzájárult, hogy mind gazdaságilag, mind nyelvileg a nagy német piactól függött.

Előkerült „a legelső jó magyar film”!

2008. március 20. – írta a szerk.

Előkerült Kertész Mihály kolozsvári némafilmje, A tolonc. A később Michael Curtizként Hollywoodban híressé vált rendező 1919-ig több, mint negyven némafilmet rendezett Magyarországon, ám eddig mindössze két filmje maradt fenn: a néhány hónapja Hollandiában megtalált 1917-es Az utolsó hajnal játékfilm, illetve az 1919-es Jön az öcsém című rövid propagandafilm.

Amikor negyvenen játszanak a film alatt – 26. Pordenonéi Némafilmfesztivál – 2007. október 6–13.

2007. november 15. – írta Zágoni Bálint

Kérem, ez a fesztivál nem olyan, mint a többi. Kívülálló számára egy kicsit hasonlíthat ahhoz, amikor százötven Elvis-ruhába öltözött ember találkozik, és elégedett arccal mutogatják egymásnak a gitárjaikat.

Legombolyított pamutgomolyag – Interjú Darvas Ferenc zeneszerzővel, zongoristával

2007. szeptember 15. – írta Zágoni Bálint

Elkésett operettszerzőnek vallja magát egy olyan korban, amikor az operett már rég kiment a divatból. A színházi előadásokon kívül számos film és rádiójáték zenéjét szerezte, emellett zongorázás közben négyjegyű számokat szoroz össze fejben. Beszélgetésünk témája egy rég kihalt „mesterség”, a némafilmeket kísérő zongoristák munkája volt.

Filmtörténet tizennégy részben (IV.) – A némafilm legjelentősebb műfaja: a burleszk

2001. május 15. – írta Szilágyi Erzsébet

A burleszket stílusánál fogva kitalációnak tarthatnánk, de nemcsak a benne tükröződő életérzést, hanem magukat a konkrét helyzeteket is a való élet, maga a valóság produkálta. Dokumentum és szimbolikus gondolkodásmód, transzcendenciát megjeleníteni akaró művészet egyszerre jelentkezett benne. Valószínűleg emiatt is tartjuk az első, sajátosan filmes műfajnak.

Vasárnapi csoda

2001. április 16. – írta Sipos Gábor

Kraszna mindig több akart lenni, mint a szomszéd falvak. Szilágysomlyóval meg Zilahhal vetélkedve mezővárosnak tartotta magát. Családunk kívülállóként élte meg e helyzetet (református lelkész édesapám az ötvenes évek közepén került oda), és elnéző mosolygással nyugtázta e nagyotakarást. Annyit azonban felnőttek és gyermekek egyaránt elismertünk, hogy az emeletes kórház és iskola, a keramitkockás homlokzatú polgárházak, az ipartesületi kultúrotthon és tekepálya, a cigányzenés nyárikert némi jogalapot nyújtanak a krasznaiak lokálpatrióta érzelmeinek.

Filmtörténet tizennégy részben (I.) – Az úttörők

2001. január 15. – írta Báron György

A Filmtett most induló rövid sorozata a hetedik művészet százegynéhány éves történetét tekinti át, az úttörőkön, az első elbeszélőkön, a filmes avantgárdon, a burleszken, az orosz montázs-iskolán, a hollywoodi stúdiórendszer kiépülésén, a hangosfilm aranykorán, a francia lírai realizmuson, az olasz neorealizmuson, az angol free cinemán át az európai, filmnyelvet újító új hullámokig, Új-Hollywood megjelenéséig, a kilencvenes évek mozijának portréjáig.

Néma múzsa – beszédes rajongó – Kömlödi Ferenc: Az amerikai némafilm (Magyar filmintézet. Budapest, 1999)

2000. június 15. – írta Varga Balázs

A bőségesnek és következetesnek kis jóindulattal sem nevezhető magyar filmes szakkönyvkiadás tavaly őszi meglepetése Kömlődi Ferencnek az amerikai némafilm történetéről írt kötete volt. Az inkább a technokultúra egyik hazai apostolaként számon tartott szerző (Fénykatedrális – Technokultúra 2001 című kötete szűk fél évvel ezelőtt jelent meg) az „amerikai néma múzsa" történetét még pár évvel ezelőtt írta meg, és ha a centenáriumot le is késte, az ezredfordulóra még épp időben érkezett a kötet.