Háború a természet lágy ölén – Antoine Fuqua: Tears of the Sun / A Nap könnyei

2003. szeptember 15. – írta Szántai János

Antoine Fuqua nevét a The Replacement Killers óta ismerem. Akkor Chow Yun-Fat-ért ültem be, ezúttal inkább a kíváncsiság vezetett: mi lehet a Bruce Willis-es plakát mögött? Az új Fuqua-film Nigéria kies tájaira kalauzolja a nézőt. Háború és őserdő. Kötelesség és lelkiösmeret. Tragédia és glória. Hősiesség és... nos, ennek nincs párja. Fuqua és csapata fogta a műfajt, a régi és új kliséket összekeverte, és létrehozott egy hibridet, amely valahol a The Green Berrets és a Platoon között mozog. Ez eddig rendben is volna.

Néha nyál és néha vér – Gaspar Noé: Irréversible / Visszafordíthatatlan

2003. július 15. – írta Dobolán Katalin

Gaspar Noé filmje meglehetősen kellemetlen kis film. Maga a sztori sem túlságosan felemelő. Egy pár haláláról és életéről szól, akik a történet elején kedvesen évődnek egymással; a lányról kiderül, hogy terhes, és ettől még boldogabbak lesznek. Elmennek egy buliba, ahol a fiú füvezni kezd, a lány bosszúsan otthagyja: egyedül akar hazamenni. Egy aluljáróban azonban, 9 perces jelenetben, megerőszakolják, illetve a felismerhetőség határáig szétrugdossák, összeverik az arcát.

A jól fésült epigon – Christophe Gans: Le pacte des loups / Farkasok szövetsége

2001. december 15. – írta Papp Sándor Zsigmond

Volt idő, amikor az álomgyár ínséges időkben – mert az ötletesség néha nagyon hiányzik odaát – a francia filmgyártás felé fordult inspirálódás végett. Mert egy időben a francia vígjátékok verhetetlenek voltak, humorosak és ellenállhatatlanok, így aztán sokan nőttünk fel a magas férfin, akin felemás cipő volt. Pierre Richardból pedig Tom Hanks lett, de a sors és a számítgatás utolérte majd mindegyik kiemelkedő, kasszasikerrel kecsegtető vígjátékot. Ugyanis az amerikaiak úgy gondolták, amin Európa nevetett azon az Új Világ is nevethet, amin ők borzonganak, mi is borzonghatunk. Ez néha bejött, de többnyire nem.